Chupacabra fenyegeti a házi kedvenceket Kaliforniában

chupacabra
Egy állítólagos chupacabra
Vágólapra másolva!
A dél-kaliforniai Riverside egyik lakóközössége azt állítja, hogy látták a legendás chupacabrát (ejtsd: csupakabra), és a lény a házi kedvenceikre leselkedett, írja a Huffington Post.
Vágólapra másolva!

Az egyik „szemtanú", Cary Shuker azt mesélte a Press-Enterprise riporterének, hogy elkergetett egy csupasz élőlényt a Riverside-ban lévő otthona közeléből. Úgy írta le a lényt, hogy l

egalább 60 centiméterrel hosszabb volt, mint a „legnagyobb prérifarkas, amit valaha látott", és a farka olyan volt, mint a patkányé.

Az élőlény visszamorgott és vicsorgott rá, állította Shuker.

„Biztos dühös volt rám" – mesélte az újságnak. „Elloptam a reggelijét. Éppen a macskámra vadászott."

A Press-Enterprise még három helybélit talált, aki szintén azt állították, hogy látták az élőlényt, és aggódnak, hogy megölheti a házi kedvenceiket, sőt akár megtámadhat valakit, aki az utcán sétál.

A szakértő szerint kutyaféle lehet a lény

A megkérdezett szakértő azonban kijelentette, hogy a lény biztos nem a mitikus chupacabra vagy „kecskeszívó", amely az állítások szerint az állatok körül ólálkodik és kiszívja a vérüket.

Egy állítólagos chupacabra Forrás: Wikimedia Commons

Loren Coleman, a maine-i Nemzetközi Kriptozoológiai Múzeum igazgatója elmondta

valószínűleg nagyon rühes (ettől szinte teljesen kihullhat az állat szőre) prérifarkasról

vagy valami hasonló hétköznapi állatról van szó.

Az emberek fogékonyak a rejtélyekre

„Az eddigi DNS-vizsgálatok eredményei 100 százalékban azt bizonyították, hogy az ilyen észlelt állatok a kutyafélékhez (prérifarkasok, rókák, kutyák, vörös farkasok) tartoztak, és általában rühesek voltak" – mondta Coleman.

Chupacabra fantáziarajza Forrás: Wikimedia Commons

„Az emberek hajlamosak a kutyaszerű, de szokatlanul kinéző állatokat chupacabráknak felcímkézni, mert szeretik a rejtélyeket, és manapság divatos így tenni" – tette hozzá Coleman.