Három új varangyos békafajt fedeztek fel a biológusok

Vágólapra másolva!
Amerikai biológusok három új békafajt fedeztek fel a nevadai Nagy-medencében, a Sierra Nevada és a Sziklás-hegység között elterülő mintegy 492 ezer négyzetkilométeres térség 10 éven át tartó tanulmányozásakor.
Vágólapra másolva!

Egy ilyen felfedezés nagyon ritka az Egyesült Államokban.

- közölte Dick Tracey, a Nevadai Egyetem professzora, a tanulmány vezetője.

Nagyon ritkán fedeznek fel új kétéltűt az Egyesült Államokban, 1985 óta csupán három új békafajt fedeztek fel. Mexikótól északra utoljára 1968-ban fedeztek fel varangyos békafajt, Wyoming államban, de ez a faj mára már kihalt.

A három új varangyos békafajt felfedezésük helyéről nevezték el. A szakemberek azt is megállapították, hogy földrajzilag teljesen elkülönülnek. A Nevadai Egyetem közleménye szerint a kutatók DNS-vizsgálattal és más módszerekkel azt próbálják megállapítani, milyen rokonságban állhatnak az Egyesült Államok nyugati részén őshonos varangyos békákkal.