Űrhamburgert eszik a fiatal csillag

űrhamburger
Vágólapra másolva!
Először figyeltek meg a csillagászok egy fiatal bébicsillagot, amint egy hamburgerszerű, porból álló képződményt eszik.
Vágólapra másolva!

A felvétel a chilei Atacama-sivatagban ötezer méteres magasságban működő rádiótávcső-rendszer (Nagy Méretű Milliméteres/Szubmilliméteres Hálózat, Atacama Large Millimeter/submillimeter Array, ALMA) segítségével készült, rajta egy nagyon fiatal csillag látható, körülötte gázból és porból álló, növekvő korong. Csin-Fej Lee, a tajpeji Academia Sinica Csillagászati és Asztrofizikai Intézet kutatója szerint a korong átmérője mintegy 60 csillagászati egység. Egy csillagászati egység (AU) a Nap és a Föld átlagos távolsága, tehát 150 millió kilométer.

"Úgy látszik, hogy egy sötétebb, kiemelkedő részt két világosabb képződmény fog közre szendvicsszerűen a korong síkja közepén lévő viszonylag alacsony hőmérsékletnek és a magas optikai mélységnek köszönhetően. Első alkalommal látható ez a sötét vonal milliméter alatti hullámhosszon, emiatt tűnik hamburger formájúnak" – mondta el a tudós.

Forrás: Yin-Chih Tsai/ASIAA

Alig 40 ezer éves csillag

Az új, HH2012 nevű rendszer mintegy 1300 fényévnyi távolságra van az Orion-csillagképben. Központi csillaga csupán 40 ezer éves, tömege a Nap tömegének egyötöde. Ugyanakkor erőteljes az úgynevezett bipoláris anyagkiáramlása.

Korábban, 200 AU felbontásnál nem láthatták ilyen pontossággal a képződményt a csillagászok. Az ALMA ellenben 25-ször nagyobb, 8 AU felbontással operál, így a csillagászok nemcsak azonosították a poros korongot, hanem térben fel is tudták bontani azt milliméternél is kisebb hullámhosszon, így vált láthatóvá "hamburgerszerűsége".

Forrás: ALMA (ESO/NAOJ/NRAO)/Lee et al.

"Fantasztikus látni egy nagyon fiatal, formálódó korong ilyen részletes szerkezetét" – fogalmazott Lee. Mint elmondta, a tudósok régóta vizsgáltak ilyen korongokat, hogy részletes képet kaphassanak a felépítésükről. A csillagászok korábban úgy vélték, a csillagképződés korai szakaszában a mágneses mezők lelassítják az összeomló anyagok forgását, meggátolva, hogy egy nagyon fiatal csillag körül ilyen korong alakuljon ki.

"Az új felfedezés arra utal, hogy a mágneses mezőknek a korongokra gyakorolt fékező hatása mégsem olyan hatékony, mint azt eddig véltük" – emelte ki Chi-Yun Li, a Virginiai Egyetem kutatója, a Science Advences című amerikai lapban megjelent tanulmány társszerzője.