Futótűzként terjed a bélrák az amerikai fiatalok körében

vastagbéldaganat, vastagbélrák
Bowel cancer, computer artwork.
Vágólapra másolva!
Gyorsan terjed a vastag- és végbélrák a fiatal felnőttek körében az Egyesült Államokban – figyelmeztet friss jelentésében az Amerikai Rákellenes Társaság.
Vágólapra másolva!

Rebecca Siegel, a jelentés vezető szerzője hangsúlyozta, nem azt állítják, hogy magas a megbetegedés kockázata a fiatalabb korosztályokban, csak azt, hogy gyorsan nő az esetek száma.

Az Egyesült Államokban évente diagnosztizált 135 ezer vastag- és végbélrák óriási többségét az 50 éven felüliek körében észlelik, az 50 éven aluliak körében kevesebb mint 15 ezer az új esetek száma. A rákellenes társaság régóta tudja, hogy növekszik az előfordulás a fiatal felnőttek körében, de az Országos Rákkutató Intézet folyóiratában kedden publikált kutatás az első átfogó jelentés a témáról.

Míg összességében az új végbélrákos esetek száma évente átlagosan 3 százalékkal csökken 2003 óta, a 20–30-as korosztályban évente 3 százalékkal, a 40 és 44 év közöttiek körében 2 százalékkal emelkedik a megbetegedések száma.

A végbélrákkal diagnosztizált páciensek csaknem egyharmada 55 évesnél fiatalabb, ezért fontolóra kellene venni a szűrést már az 50. életév előtt is

– vélik a tanulmány szerzői.

A vastagbélrák előfordulása a 20–40 évesek körében évi 1–2,4 százalékkal növekszik az 1980-as évek közepe óta, 0,5 és 1,3 százalékkal a 40–55 éves körében, miközben az 55 éven felüliek körében csökken a ráta. Míg az 1890 és 1950 között született korosztályok esetében folyamatosan csökken a vastag- és végbélrák gyakorisága, 1950 óta minden egyes korosztállyal növekszik az előfordulás. Egy 1990-ben született embernek már kétszer akkora esélye van a vastagbélrákra, és négyszer akkora esélye a végbélrákra, mint az 1950-ben született korosztálynak.

Forrás: SPL

Nem tudni, mi okozza

A kutatók elismerik, fogalmuk sincs, mi okozza a harmadik leggyakoribb rákfajta terjedését a fiatal felnőttek körében.

A lehetséges okok között sorolják fel a kövérséget, a mozgáshiányt, a vörös vagy feldolgozott húsokban gazdag, és zöldség- és gyümölcsfélékben szegény étrendet, a dohányzást, a nagyobb mennyiségű alkohol fogyasztását, a gyulladásos bélbetegségeket, a családi terheltséget, valamint a bélrendszer védőbaktériumainak átalakulását.

Az amerikai kutatók szerint a fiataloknál gyakran nem ismerik fel elég gyorsan a vastag- vagy végbélrákot, mert az ő tüneteiknél sokszor az orvosok sem gyanakodnak a súlyos betegségre, hanem többek között kisebb sérülésnek tulajdonítják az esetleges véres székletet.