Churchill és a földönkívüliek: elfeledett kézirat került elő

2017.02.15. 20:32

Messzi-messzi galaxisok, távoli bolygók, idegen létformák – témakörök, amikkel napjaink kutatói már aktívan foglalkozhatnak, hála legkorszerűbb kutatóeszközeinknek. A földön kívüli élet létezésének lehetősége nemcsak napjaink emberét izgatja, már a 19. században felkapottá vált, egy tévedésen alapuló csillagászati „felfedezés" miatt. Még a legendás államférfi, Winston Churchill fantáziáját is megmozgatta a kérdés, aki esszéjében tudósokkal vetekedő módon fejtette ki véleményét a messzi világokról és az azokon létező lehetséges élőlényekről. Az ezt taglaló tizenegy oldalas kéziratot – amelyet egy amerikai múzeum magángyűjteményében találtak meg – a Nature magazin elemezte.

Nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket" – mondta első miniszterelnöki beszédében Churchill, aki vérzivataros esztendőkön át vezette Nagy-Britanniát a győzelem felé és vált a 20. század történelmének egyik legnagyobb formátumú politikusává. Kevesen tudják viszont, hogy szenvedélyesen érdekelték a tudomány és technika eredményei, ezekről gyakran ő maga is kifejtette véleményét írásaiban. Egy most előkerült dokumentum szerint még az (akkori szemmel nézve) elrugaszkodottabb témákkal kapcsolatban is volt határozott álláspontja.

A tudomány nagy barátja

Churchill alig 22 éves volt, amikor 1896-ban az Indiában állomásozó brit hadsereg ifjú tagjaként elolvasta Darwin alapművét, A fajok eredetét. Ez felkeltette addig szunnyadó kíváncsiságát a természettudományok iránt, az 1920-as, 1930-as években sorra jelentek meg tőle az evolúcióról és a sejtkutatásról szóló esszék és írások a különböző napilapokban és magazinokban. A fizika is érdekelte, 1931-ben a The Strande Magazine című folyóiratban jövőbelátó módon vetette papírra gondolatait arról, mekkora lehetőségek rejlenek a fúziós energia hasznosításában.

A fiatal ChurchillForrás: Wikimedia Commons

Persze nemcsak szimpla cikkírás szintjén foglalkozott a tudománnyal, igyekezett patronálni is azt. A második világháború alatt aktívan támogatta Nagy-Britannia nukleáris és radarprogramját. Rendszeresen találkozott híres tudósokkal, köztük Bernard Lovell-lel, aki a rádiócsillagászat atyjaként vonult be a tudománytörténetbe.

Churchill volt az első miniszterelnök, aki tudományos tanácsadót alkalmazott. Hivatali ideje alatt virágzott a tudományos élet az Egyesült Királyságban, az állam valósággal öntötte a pénzt a kutatás-fejlesztésbe, laboratóriumok és teleszkópok építésébe.  A technológiai modernizáció eredményeként a háború után felfedezések sora következett, olyan területek indultak robbanásszerű fejlődésnek, mint a molekuláris diagnosztika vagy a röntgenkrisztallográfia.

Churchill miniszterelnökkéntForrás: Wikimedia Commons

Tizenegy oldalas dokumentum porosodott a múzeumban

A már említetteken túl azonban senki sem gondolta volna, hogy Churchill olyan, akkor még csak tudományos fantasztikum szintjén létező témákkal is komolyabban foglalkozott, mint a földön kívüli élet kutatása vagy a naprendszeren túli bolygók (exobolygók) keresése.

Éppen ezért hatott meglepetésként, amikor Mario Livio csillagásznak egy tizenegy oldalas dokumentumot nyomtak a kezébe az amerikai Churchill Múzeumban. Az esszé az „Egyedül vagyunk az univerzumban?" címet viselte, az írásban a szerző az idegen világokon virágzó élet lehetőségeiről elmélkedett.

A mű vázlata 1939-ben, a II. világháború kitörésének küszöbén látott napvilágot, és egy londoni újságban, a News of the World című lapban jelent volna meg. A világégés viszont keresztülhúzta a számításokat, így a szerzemény csak az 1950-es évek végén készülhetett el. Ennek ellenére nem publikálták a cikket, amelyet végül a laptulajdonos felesége juttatott el a múzeumnak. Itt egy magángyűjteménybe került, és soha nem állították ki, egészen mostanáig mindenki elfelejtette, milyen tudománytörténeti kincs került a világháború egyik legismertebb alakjának életével foglalkozó intézet birtokába.

Winston Churchill szobra LondonbanForrás: AFP/Niklas Halle'n

Modern gondolkodó

Churchill műve olyan, mintha egy modern asztrobiológiai ismeretterjesztő cikket olvasnánk. Lényegében a „kopernikuszi elvre" építkezett benne, amelynek lényege, hogy a Föld és rajta az emberiség semmiképpen sem foglal el kitüntetett helyet a gigászi világegyetemben.

A brit politikus nézete szerint az élet egyik legfontosabb tulajdonsága – szavaival élve – az, hogy képes „szaporodni és sokszorozódni". A vírusokat már akkor sem tekintették igazán élőlényeknek, ezért Churchill elsősorban a soksejtes létformákra koncentrált, amelyek fennmaradásához – az akkori ismereteknek megfelelően – elengedhetetlennek tartotta a víz jelenlétét. „A testek és sejtek főként vízből állnak, és habár nem zárhatóak ki más folyadékok sem alapvető összetevőként, jelenlegi tudásunk semmiképpen nem támasztja alá ez utóbbi feltételezést" – írta az esszében.

A papucsállatka az eukarióta egysejtűek egyik legismertebb képviselőjeForrás: Wikimedia Commons

Ez a nézet napjainkban is uralkodónak számít. Vizet keresünk a Marson, a Szaturnusz és a Jupiter holdjain, de még a Naprendszerünkön kívüli bolygókon is. Nem csoda, hogy elengedhetetlennek gondoljuk az élethez, hiszen tökéletes oldószer, nélküle nem valósulhatna meg a sejtek számára nélkülözhetetlen kémiai anyagok transzportja sem. Szerencsére víz bőségesen van az univerzumban, így előbb-utóbb minden bizonnyal találunk a miénken kívül egy olyan égitestet, ahol kedvező feltételei lehetnek az élet kialakulásának.

Mi kell az élethez?

Churchill még a hivatalos definíció megszületése előtt meghatározta az úgynevezett lakhatósági zóna fogalmát. Ez az a régió, ahol nincs se túl nagy forróság, se túl nagy hideg a folyékony víz létéhez a kőzetbolygókon. Írása szerint az élet csak ott képes megvetni a lábát, ahol a hőmérséklet „a víz fagyás és forráspontja közötti néhány fokos tartományban van". Művében azt is elmagyarázza, hogyan határozza meg a Föld hőmérsékletét a bolygónk Naptól való távolsága.

Ez után Churchill azt próbálja megfejteni, miként képesek a bolygók megtartani légkörüket. Magyarázata alapján minél melegebbek a (légköri) gázok, molekuláik annál gyorsabban mozognak és szöknek el a világűrbe. Következésképpen erősebb gravitáció szükséges ahhoz, hogy a bolygók hosszabb távon megőrizzék atmoszférájukat.

Műholdkép a FöldrőlForrás: NOAA/NASA

E tényezőket együttesen vizsgálva a politikus arra a következtetésre jutott, hogy a Földön kívül, Naprendszerünkön belül kizárólag a Marson vagy a Vénuszon fordulhat elő még élet. A távolabbi bolygókon túlságosan hideg van ehhez, a Merkúron elviselhetetlen fagy és forróság uralkodik, a Hold és az aszteroidák gravitációs mezeje pedig túl gyenge ahhoz, hogy jelentősebb légkört tartson meg.

Érdekesség, hogy Churchill nem sokkal az után kezdett neki esszéje megírásának, hogy a rádiók leadták Orson Welles híres (egyesek szerint inkább hírhedt) rádiójátékát, a Világok harcát. A drámai történet - amely szerint a marslakók mindent elsöprő inváziót indítanak az emberiség ellen – hatalmas hisztériát keltett Amerikában, és ráirányította a figyelmet a lehetséges marsi élet utáni kutatásokra.

A feltételezett marsi civilizációról szóló találgatások természetesen már jóval korábban, a 19. század második felében elindultak egy tévedésnek köszönhetően. 1877-ben a híres olasz csillagász, Giovanni Schiaparelli szerény felbontású távcsövével párhuzamos vonalakat vélt felfedezni a vörös bolygón. Ezt olaszul „canali"-nak írta, amit tévesen fordítottak, és felszíni képződmény helyett mesterséges csatornaként került be a köztudatba, tápot adva ezzel évtizedeken át a bolygó lakott voltát feltételezőknek. Később kiderült, hogy a „csatornák" valószínűleg optikai csalódás következményei.

MarsForrás: ESA

A marsi élet keresése a mai napig tart, de már nem szuperfejlett lényeket keresünk rajta, hanem apró mikrobák nyomai után kutatunk a legmodernebb eszközök segítségével.

Naprendszeren túli bolygók

Churchill az esszé következő fejezetében azt járja körül, vajon a világegyetem többi csillaga körül keringhetnek-e bolygók. Szerinte a mi Napunk csupán egy csillag a sok közül, és rajta kívül még sok milliárd fénylő égitest lehet galaxisunkban.

Churchill úgy vélte, a bolygók abból a gázanyagból keletkeznek, amit központi csillagukból egy arra elhaladó másik csillag kiszakít – ezt a mára elavult, helytelen modellt egy James Jeans nevű asztrofizikus alkotta meg 1917-ben. Mivel az ilyen eseményeket ritkának gondolták, Churchill szerint „Földünk csakugyan kivételes és egyedi égitestnek számít" a világegyetemben. Legalábbis ha az elmélet igaznak bizonyul"  – írta a brit államférfi, aki egészséges szkepticizmussal közelítette meg a felvetést.

Az exobolygók akár életet is hordozhatnak magukonForrás: ESA

„Az is elképzelhető, hogy nem ez a hipotézis írja le helyesen a bolygók keletkezését. Tudjuk, hogy milliónyi kettőscsillag létezhet, és ha ezek kialakultak, akkor bolygórendszerek miért nem keletkezhettek?" – tette fel a kérdést.

Ma már tudjuk, hogy a bolygókeletkezés folyamata drasztikusan eltér a Jeans által leírtaktól. „Nem vagyok beképzelt, hogy úgy gondoljam, Napunk az egyetlen csillag, ami körül bolygócsalád keringhet" – írta Churchill, aki szerint az exobolygók egy jelentős hányada „megfelelő méretű, hogy vizet tartalmazzon a felszínén, és légkörét is megőrizze" valamint „megfelelő távolságra legyen a Naptól ahhoz, hogy az élet számára ideális hőmérséklet uralkodjon rajta".

Egy bolygó elhalad a csillaga előttForrás: NASA/JPL-Caltech

Gondoljuk el, mindez évtizedekkel az előtt íródott, hogy az 1990-es évek közepén az első exobolygókat felfedezték volna. Manapság a leghatékonyabban a Kepler-űrteleszkóp vadászik távoli planétákra, a feltételezések alapján pedig több millióra rúghat azon földszerű bolygók száma, amelyek a miénkhez hasonló vagy annál kisebb csillagok lakhatósági zónájában keringhetnek.

A hatalmas távolságok okozta problémákkal maga Churchill is szembesült. Nem hiszem, hogy valaha tudni fogunk arról, hogy ezeken a bolygókon laknak-e állatok vagy növények" – írta némi pesszimista hangvétellel.

Hitt benne, hogy egyszer eljutunk a Holdra

Churchill nagy lehetőségeket látott a Naprendszer feltérképezésében. Meg volt róla győződve, hogy az ember egyszer eljut a Holdra, de a Vénuszra, valamint a Marsra irányuló expedíciókat sem tartotta elképzelhetetlen vállalkozásoknak. Nem nagyon bízott azonban a csillagközi utazás és kommunikáció megvalósulásában. Azt írta, hogy a fénynek nagyjából öt évig tartana, hogy megtegye az oda-vissza utat a legközelebbi csillagig, a szomszédos nagy spirálgalaxis (az Androméda – vagy, ahogy a szerző hívja, az egyik „spirálköd") pedig még ennél is nagyobb távolságban van.

Churchill hitt abban, hogy a holdraszállás egyszer megvalósulForrás: AFP/Nasa

„A több százezer köd (nebula) egyenként több milliárd napnak ad otthont, ennek ismeretében pedig nagy az esély arra, hogy közülük nagyon sokan olyan bolygókkal rendelkeznek, amelyeken az élet megjelenése nem tűnik lehetetlennek" – írta cikkének végén Churchill, aki tisztában volt Edwin Hubble munkásságával. A tudós az 1920-as, korai 30-as években tett felfedezései bizonyították, hogy még számos galaxis létezhet a Tejúton kívül (a legújabb becslések szerint számuk a 2 billiót is elérheti).

Zárásképpen az államférfi szomorúan reflektál a kor aktuális eseményeire. Ha miénk az egyetlen hely ebben az óriási univerzumban, ami élő és gondolkodó lényeket tartalmaz, vagy mi vagyunk a szellemi és fizikai fejlődés csúcsa, ami a téridő tengerében eddig megjelent, akkor egyike vagyok azoknak, akik nincsenek túlságosan lenyűgözve a civilizációépítésünk sikerességétől."

A Churchillt foglalkoztató kérdés közel 80 év múltán is a tudományos világ érdeklődésének középpontjában van, a legizgalmasabb kutatások pedig még csak most fognak igazán belendülni. A tudósok például gőzerővel keresik a marsi élet jeleit, ráadásul a legújabb eredmények szerint a Vénusz is élhető lehetett egykor. Ha ez nem lenne elég, a csillagászok szerint néhány évtized múlva olyan biológiai jeleket tudunk majd detektálni a Naprendszeren kívüli bolygók atmoszférájában, amelyek egykori vagy jelenleg is létező életre utalhatnak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK