Majomkenyérfákba bújnak az orvvadászok

Vágólapra másolva!
A majomkenyérfákba vájt lyukakban bújnak el az orvvadászok a vadőrök elől az észak-tanzániai Tarangire Nemzeti Parkban.
Vágólapra másolva!

"Ebben a parkban rengeteg a majomkenyérfa, amelyekről alkalomadtán szívesen csemegéznek az elefántok, tekintettel a növény magas víztartalmára. A vadőrök elől bujkáló orvvadászok azonban ugyancsak szemetet vetettek a majomkenyérfákra. De így is, úgy is elkapjuk őket" - mondta Bernard Mgina, a park turisztikai egységének vezetője.

Mint hozzátette, a turisták egyik kedvenc látnivalója, ahogy az elefántok a majomkenyérfák lédús kérgéből csemegéznek. "Több ezer afrikai baobabfa van a területen és a vadőröknek nem könnyű megtalálniuk a rejtekhelyeket.

- fogalmazott Mgina, hozzátéve, hogy már dolgoznak a probléma megoldását segítő stratégiákon.

Forrás: Bill Laurance

A Tarangire Nemzeti Park több mint háromezer elefántnak és 500-nál is több madárfajnak ad otthont. Az Arushától 118 kilométerre délnyugatra fekvő vadrezervátum a hatodik legnagyobb nemzeti park Tanzániában és a neve a Tarangire folyóból ered, amely keresztülszeli területét. A Tarangire folyó jelenti az elsődleges édesvízforrást a terület vadállománya számára az év száraz időszakában.