Mérgeskígyóknál és medúzáknál is veszélyesebb rovarok

ázsiai lódarázs
Ázsiai lódarázs (Vespa velutina)
Vágólapra másolva!
A méhek és a darazsak csípése nagyobb fenyegetést jelent a közegészségre, mint a medúzák, a pókok vagy a kígyók mérge - derült ki egy ausztrál kutatásból.
Vágólapra másolva!

Listavezetők a méhek, darazsak és pókok

A Melbourne-i Egyetem szakemberei tizenhárom év adatait elemezve arra jutottak, hogy az érintett időszakban

a mérgező csípések és harapások miatt szükségessé vált kórházi kezelések harmadáért a méhek és a darazsak,

30 százalékáért a pókok, 15 százalékáért pedig a kígyók voltak a felelősek.

Királykobra. Az emberek sokkal jobban tartanak a mérgeskígyóktól, mint a rovaroktól, pedig ez utóbbiak jelentik a nagyobb veszélyt Forrás: Wikimedia Commons

A vizsgált tizenhárom év alatt 42 ezer ember került kórházba mérgező csípés vagy harapás miatt. Hatvannégyen haltak meg, közülük 34-en rovarcsípés okozta súlyos allergiás roham, anafilaxiás sokk következtében.

Városi környezetben történik a halálos csípések többsége

"A halálesetek több mint fele otthoni környezetben történt, és majdnem kétharmaduk - 64 százalék -, nem elszigetelt területeken, ahogy azt várnák, hanem nagyvárosokban és olyan térségekben, ahol könnyen elérhetőek az egészségügyi szolgáltatások" - húzta alá közleményében Ronelle Welton, az egyetem közegészségügyi szakértője.

Ázsiai lódarázs Forrás: Wikimedia Commons


Welton szerint a rovarcsípés okozta halálesetek magas számának hátterében az állhat, hogy

a méh- vagy darázscsípést szenvedett emberek vonakodnak orvoshoz menni,

márpedig az anafilaxiás sokk gyorsan képes ölni.

Kevésbé veszélyesnek tartják a rovarcsípést

A kígyóharapás következtében meghalt emberek háromnegyede, míg a rovarcsípések következtében meghaltaknak mindössze 44 százaléka fordult orvoshoz. "Ennek talán az az oka, hogy a méhek ártalmatlan megjelenése miatt az emberek többsége nem fél tőlük annyira, mint a kígyóktól" - magyarázta a szakember.