Ez volt a történelem legbrutálisabb nukleáris napfelkeltéje

A fényhatást még ezer kilométer távolságból is észlelték

A hidegháborús fegyverkezési verseny 1949. augusztus 29., az első szovjet kísérleti atombomba felrobbantása után új szakaszába lépett. Az atommonopóliumától megfosztott Egyesült Államokban pénzt és időt nem kímélve fogtak hozzá egy sokkal nagyobb fenyegetést jelentő tömegpusztító eszköz, a hidrogénbomba kifejlesztéséhez, hogy ezzel állítsák helyre Amerika nukleáris fegyverkezésben betöltött vezető szerepét. A hidegháború kölcsönös elrettentési logikája alapján azonban az erre adandó szovjet válasz sem késlekedhetett sokáig.

Kiütött a hideg veríték a bombázógép pilótáinak homlokán

1961. október 30-án reggel a szovjet légierő egy speciálisan átalakított Tupoljev Tu-95 V típusjelzésű nehézbombázója emelkedett a magasba. A teljes fordulatszámon pörgő négy, egyenként 15 ezer lóerős Kuznyecov gázturbinás hajtómű hangos morajlása messzire visszhangzott, ahogy a „Medve" egyre jobban gyorsulva végigdübörgött a futópálya betonján.

Tupoljev Tu-95 "Medve" négy hajtóműves, turbópropelleres, szovjet-orosz hadászati bombázógép Forrás: Wikimedia Commons

A hófehér fényvisszaverő védőfestést kapott gép hasa furcsán kidudorodott a bombakamrából félig kilógó AN602-es szupertitkos kísérleti termonukleáris fegyver, a világközvélemény által később csak Cár-bombaként megismert, rettenetes erejű pusztító eszköz miatt.

A Tu-95 halálos terhével egyre magasabbra kapaszkodott,

és a titkos repülési terv szerint, az északi-sarkkörön túli Novaja Zemlja sziget nyugati partvidéke felé tartott.

A Cár-bombát szállító, speciálisan átalakított Tu-95 Forrás: Wikimapia

A bombázó fedélzetén, miután a Tu-95 elérte a 10 500 méteres bevetési magasságot, illetve a bombavetés végrehajtására előzetesen kijelölt körzetet, a személyzet vastag fekete védőszemüveget vett fel, majd a bombavető tiszt a kapott parancs szerint kioldotta a 8 méter hosszú, 2 méter széles és 27 tonnát nyomó robbanószerkezetet, amely a kipattanó fékernyőn lógva hangtalanul süllyedt a föld felé.

Lefelé vitorlázik a Cár-bomba Forrás: Wikimapia

Előzetesen modellezték ugyan a robbanás várható hatását, azt azonban senki sem tudhatta pontosan, hogy milyen következménye lesz az 50 megatonnás termonukleáris eszköz felrobbanásának.

A bomba kioldása előtt a pilóták fekete védőszemüveget vettek fel Forrás: YouTube

Ekkora energiát még sohasem szabadított el az ember.

Miután a bombázótiszt elvégezte az AN602 élesítését, és elfordította a kioldószerkezet elektromos kapcsolóját, a gép éles fordulót vett, majd maximális hajtómű-teljesítménnyel igyekezett minél távolabb kerülni a hamarosan bekövetkező termonukleáris robbanás epicentrumától. A pilóták homlokán hideg verejtékcseppek ütköztek ki, amint fél szemmel a stoppert figyelve halálos versenyfutásba kezdtek az idővel.

Színre lép Teller Ede, a "hidrogénbomba atyja"

A szovjet politikai és katonai vezetést valósággal sokkolta, amikor az Egyesült Államok, a Szovjetuniót megelőzve, 1952. november 1-én a csendes-óceáni Marshall-szigeteken felrobbantotta a 10,4 megatonna erejű Ivy Mike kódnevű termonukleáris bombáját.

Az Ivy Mike felrobbantása 1952. november 1-jén Forrás: Wikimedia Commons

Az Ivy Mike robbanószerkezetében egy hagyományos fissziós bomba indította be a cseppfolyós deutérium magfúzióját. (A fissziós fegyverekben az atommag hasadása, míg a termonukleáris eszközökben az atommagok, egész pontosan két hidrogénatom héliumatommá egyesülése, fúziója szabadítja fel a nukleáris energiát.)

Teller Ede, az amerikai hidrogénbomba "atyja" Forrás: Library of Congress

Az amerikai termonukleáris bomba megalkotásában a magyar származású Teller Ede játszott kulcsszerepet,

akit a „hidrogénbomba atyjaként" emlegettek a kortársak. Az Egyesült Államokba kivándorolt, rendkívül tehetséges fizikus George Gamow professzorral együtt dolgozta ki 1938-ban a termonukleáris fúzió elméletét.

Japán felizzítja az alvó óriás nukleáris kandallóját

1941. december 7-e, a Pearl Harbor ellen végrehajtott japán támadás után az Egyesült Államok is belépett a második világháborúba. A náci Németországban Werner Heisenberg Nobel-díjas magfizikus vezetésével folytatott titkos, katonai célú atomkutatások miatt Albert Einstein és Szilárd Leó 1939-ben figyelmeztető levelet írt Roosevelt elnöknek.

Albert Einstein, a világhírű Nobel-díjas elméleti fizikus is aláírta a náci atomkísérletek veszélyeire figyelmeztető levelet Forrás: Wikimedia Commons

Amerika hadba lépése és a háborús események eszkalálódása miatt az elnök jóváhagyásával 1942-ben életre hívták a Manhattan-terv elnevezésű projektet az atombomba előállítására. Teller a Manhattan projektben vezető szerepet játszó Enrico Fermi olasz származású Nobel-díjas atomfizikus professzor munkatársa lett a Chicagói Egyetemen.

Enrico Fermi, az első működő atomreaktor konstruktőre Forrás: Department of Energy

Fermi konstruálta meg az első működőképes atomreaktort, amelyben Teller Ede is közreműködött.

Fermi beszélt először kollégájának a magfúzión alapuló fegyver lehetőségéről.

Teller Ede és George Gamow írták le először a termonukleáris fúzió folyamatát Forrás: AFP/Stf

A magyar származású tudós ekkortól kezdett el intenzíven foglalkozni a hidrogénbomba elméletével, és így vált a második világháború után az amerikai termonukleáris fegyver megalkotásán dolgozó tudóscsoport meghatározó alakjává.

Hirosima és Nagaszaki feszített tempót diktált a szovjet atomtudósoknak

A Szovjetunióban Amerikához képest csak némi fáziskéséssel kezdődtek el az atomenergia felszabadítását és hasznosítását célzó kutatások,

amelynek Igor Vasziljevics Kurcsatov akadémikus, orosz magfizikus lett a vezetője.

Kurcsatov professzor még a leningrádi (ma Szentpétervár) Műszaki Fizikai Intézetben kezdett el behatóbban foglalkozni a radioaktivitás, majd a maghasadás kérdéseivel, és 1940-ig több publikációja is megjelent az uránhasadásról.

A tehetséges Szergej Koroljov (a kép bal szélén), a szovjet űrprogram atyja és Igor Kurcsatov akadémikus, (középen) a szovjet hidrogénbomba egyik megalkotója Forrás: Wikimedia Commons

A szovjet kormány utasítására

az Állami Honvédelmi Bizottság 1943-ban külön kutatócsoportot hozott létre Kurcsatov vezetésével az atombomba előállítására,

azonban a háborús évek alatt az oroszok már nem tudták ledolgozni az amerikaiakkal szemben fennálló hátrányukat.

Neumann János és Robert Oppenheimer (középen) az amerikai atombombát előállító Manhattan-terv vezetője wikipédia - Gammagaba

Az Egyesült Államokban 1945. július 16-án hajtották végre a világtörténelem első sikeres kísérleti atombomba-robbantását, amelyet augusztus 6-án Hirosima, majd augusztus 9-én a Nagaszaki ellen végrehajtott atomtámadások követtek.

Nukleáris gombafelhő Nagaszaki felett, 1945. augusztus 9-én Forrás: Library Of Congress

A Szovjetunióban Kurcsatov és öt vezető munkatársa 1946. december 24-re építették meg az első működő atomreaktort, és nem egészen három évvel később, 1949. augusztus 29-én a Szovjetunió is végrehatotta az első sikeres kísérleti atomrobbantását.

A hidegháborús hisztéria szülte a termonukleáris bestiát

A két atomnagyhatalom között a hidegháború egyre hisztérikusabb légkörében folyt tovább a versenyfutás az atombombánál is lényegesen nagyobb pusztítóerővel rendelkező termonukleáris fegyver kifejlesztéséért,

amelyben ismét az Egyesült Államok szerezte meg az elsőséget,

a Marshall-szigeteki Eniwetok-atollon 1952. november 1-jén végrehajtott kísérleti robbantással.

Nukleáris napfelkelte az Eniwetok-atoll felett, az első amerikai hidrogénbomba felrobbantásakor Forrás: Wikimedia Commons

A Szovjetunióban 1953. augusztus 12-én robbantották fel az első, 400 kilotonna erejű hidrogénbombát.

Az 1950-es évek közepétől mindkét nagyhatalom katonai fejlesztő intézeteiben az egyre nagyobb erejű termonukleáris fegyverek előállításán dolgoztak.

Az 50 megatonnás Cár-bomba makettje Forrás: Wikimedia Commons

A szovjet politikai vezetés, személy szerint Nyikita Szergejevics Hruscsov, az SZKP (Szovjetunió Kommunista Pártja) első titkárának utasítására a Nyizsnij-Novgorodi területen fekvő, és a szovjet időkben a külvilágtól hermetikusan elszigetelt Arzamasz-16 zárt városban fogtak hozzá minden idők legnagyobb erejű hidrogénbombájának létrehozásához.

Hruscsov, az SZKP első titkára Forrás: RIA Novosti/Savostjanov

Az Iván kódnevet kapott termonukleáris eszköz kifejlesztésén a leghíresebb szovjet atomtudósok, így többek között Jurij Boriszovics Hariton, Viktor Adamszkij, Jurij Babajev,

valamint a szovjetrendszerrel később szembeforduló és emiatt meghurcolt Andrej Szaharov dolgoztak.

.

Andrej Szaharov szovjet atomtudós Forrás: RIA/Novosty

A bestia hatóerejét eredetileg 100 megatonnára tervezték,

ám ettől még a fejlesztők és a katonai vezetők is megriadtak. Ezért az eredetileg tervezett felére, 50 megatonnára „korlátozták le" minden idők legnagyobb hidrogénbombájának erejét.

Pártkongresszus hidrogénbomba-robbantással

Az AN602, később Cár-bombaként emlegetett eszköz 1959-re készült el, ám a javuló nemzetközi légkörben a szovjet vezetés egyelőre lefújta a tesztrobbantást. Ez a kegyelmi állapot azonban nem tartott sokáig. Az U-2 amerikai kémrepülő 1960 május elsejei szovjet légtérhatárt sértő incidense, majd a rákövetkező évben a kelet-berlini válság miatt ismét alaposan lehűlt a nemzetközi klíma.

Hruscsov adott utasítást a kísérleti robbantás végrehajtására Forrás: Library Of Congress

Hruscsov ezért 1961. június 10-én kiadta az utasítást a kísérleti robbantás végrehajtására,

meghagyva, hogy arra a Szovjetunió Kommunista Pártja XXII. kongresszusának ideje alatt kerüljön sor. A Cár-bomba felrobbantásának elsősorban nem is katonai, hanem inkább politikai célja volt; bebizonyítani az „imperialistáknak" a szovjet nukleáris fegyverkezési fölényt.

Egy második nap vakító korongja ragyogott fel a sarkvidéki égbolton

A Cár-bomba – miután kioldották – az önmagában is 800 kilogrammot nyomó fékezőernyőn függve lassan és vészjóslóan ereszkedett alá a ragyogó napsütésben.

A detonátort a légnyomásváltozás aktivizálta,

és a szerkezet úgy lett beállítva, hogy 4000 méteres magasságban indítsa be a termonukleáris fúzió létrehozásához szükséges fizikai körülményeket biztosító atombombát.

Felszálló Tu-95-ös stratégiai bombázó (a kép illusztráció) Forrás: Wikimedia Commons

1961. október 30-án helyi idő szerint 11 óra 32 perckor egy másik nap kelt fel Novaja Zemlja felett.

A robbanás nyomán hatalmas, vakító tűzgömb keletkezett, amely elérte a földfelszínt, és csak hajszálon múlott, hogy nem nyelte el a bombát kioldó és teljes sebességgel távolodó Tu-95 gépet. A brutális fényhatást még ezer kilométerrel távolabb, Finnországban is észlelték.

A fényhatást még ezer kilométer távolságból is észlelték (a kép illusztráció) Forrás: Origo

A fúziós bomba akkora forróságot generált, hogy a viharos gyorsasággal terjedő hőhullám még az epicentrumtól száz kilométerre is harmadfokú égési sérüléseket okozott volna.

A robbanás nyomán kiteljesedő gombafelhő 64 kilométeres magasságba, egészen a mezoszféráig hatolt.

A légköri robbanások keltette szeizmikus hullám háromszor kerülte meg a földet.

A Cár-bomba robbanási felhője egészen a mezoszféráig hatolt Forrás: YouTube

Sem előtte, sem pedig ez után még sohasem szabadítottak el akkora energiát, mint amennyi a Cár-bomba robbanásakor keletkezett. A bomba felrobbanásakor 39 nanoszekundum (3,9•10⁻⁸ másodperc) alatt 2,1•1017 joule energia szabadult fel, ami 5,3•1024 watt teljesítményt jelent, és ez a Nap által ugyanennyi idő alatt kisugárzott energia kereken egy százalékának felel meg.

A legerősebb amerikai hidrogénbomba, a Castle Bravo felrobbantása Forrás: Wikimedia Commons

Az 50 megatonnás Cár-bomba erejét azóta sem sikerült felülmúlni. Összehasonlításként, a legerősebb amerikai hidrogénbomba, amelyet felrobbantottak, a Castle Bravo hatóereje 15,5 megatonnát tett ki.

A Cár-bomba, valamint az első, illetve a legerősebb amerikai hidrogénbomba hatóerjeét összehasonlító grafika. A nagy diagram vízszintes tengelyének bal sarkában, és az ábra bal oldalán kinagyítva látható a hirosimai, illetve az első amerikai kísérleti atombomba 10 és 20 kilotonna közötti hatóereje, amely szabályosan eltörbül a termonukleáris fegyverek erejéhez képest Forrás: Popular Mechanics

Az 1960-as évektől a nukleáris fegyverarzenál fejlesztésében mindkét oldalon a hordozóeszközök sebessége és navigációs pontossága lett az első számú prioritás, a megalomán nukleáris fegyvereket ezért végleg nyugdíjazták.