Tökéletes állapotban megőrződött a 100 millió éves madár

Vágólapra másolva!
Az eddigi legteljesebb madárfióka-fosszíliát fedezték fel kínai, kanadai és amerikai kutatók egy 99 millió éves burmai borostyánkőben.
Vágólapra másolva!

A Kínai Földtudományi Egyetemen dolgozó Hszing Lida szerint a borostyán a mindössze 9 centiméteres teremtmény koponyájának és nyakának nagy részét, szárnyának és hátsó végtagjának töredékét, valamint a farokrész lágy szöveteit rejtette - írja az MTI.

A kutatást vezető szakember szerint a testrészek mérete és a tollak formája alapján arra jutottak, hogy egy nagyon fiatal, de már kifejlődött fiókáról van szó. Hozzátette, hogy a szokatlanul részletgazdag tollazat a primitív madarak sokféleségét bizonyítja.

Forrás: Lida Xing, Jingmai K. O'Connor, Ryan C. McKellar, Luis M. Chiappe, Kuowei Tseng, Gang Li, Ming Bai

A lelet tulajdonosa, Csen Kuang szerint eleinte sokan azt hitték, hogy a borostyánkő egy gyíkot rejt. A pikkelyszerű tollazat és a lábon lévő éles karmok alapján azonban a kutatók kizárták ezt a lehetőséget.

Forrás: Xing Lida

A Gondwana Research című folyóirat aktuális számában megjelent eredmények szerint a madár testhelyzete - kitárt karmai, csőre, valamint szárnyai - arra utal, hogy épp vadászott, amikor rácsöppent a végzetét okozó gyantacsepp.