Proteinkapcsoló segíthet a memóriazavarok gyógyításában

glutamát receptor
Így néznek ki a glutamát receptorok
Vágólapra másolva!
A Kiotói Egyetem kutatói sikeresen aktiváltak és "kapcsoltak ki" egy adott fajta neurotranszmitter receptort, amelynek az emlékképzésben van szerepe. A különböző fajta receptorok vizsgálatával összetettebb képet kaphatunk, hogyan jönnek létre az emlékeink, és a memóriazavarok gyógyításához is hozzájárulhatunk.
Vágólapra másolva!

Japán kutatóknak olyan sikerült, ami korábban senkinek: egy bizonyos fajta neurotranszmitter receptort tudtak aktiválni és deaktiválni, amellyel sokat tehetnek a memória működésének megértéséért.

Pac-Man receptorok az emlékképzésben

A Kiotói Egyetem kutatói az úgynevezett glutamát receptorokat választották a kísérletük tárgyává - ezek olyan, Pac-Man formára hajazó receptorok, amelyek az emlékek létrejöttében játszanak szerepet. A tudósok a Nature Chemistry tudományos folyóiratban megjelent tanulmányuk szerint egy fehérjekapcsolót építettek be a receptorba, amelyet így kényszeríteni tudták arra, hogy aktiválódjon vagy kikapcsoljon.

Így néznek ki a glutamát receptorok. Az első éppen aktív, a hátsó kettő pedig passzív Forrás: Eiri Ono / Kyoto University

A neurotranszmitter receptorok a felelősek azért, hogy az inger (jel) az idegsejtek között továbbítódjon. "Az, ha a különböző receptorok funkcióit külön-külön tanulmányozzuk, nagyon hasznos lehet, mert a memóriazavarokra adott gyógyszerek nagy része ezekre hat" - nyilatkozta Ryou Kubota, a tanulmány vezető szerzője. "De mivel annyira sok hasonló szerkezetű fehérje létezik a membránban,

A membránban található fehérjék megváltoztatják az alakjukat, amikor aktiválódnak. Így például a glutamát receptorok Pac-Man-féle alakja aktiválódás esetében "összecsukja a száját" - a kutatók olyan kapcsolókat építettek be a receptorokba, amelyek ezt mesterségesen, külön utasításra képesek megtenni, azaz így aktiválják a receptort. "A kapcsoló Pac-Man alsó és felső száját helyettesíti" - magyarázta Kubota. "Amikor arra kényszerítjük a kapcsolót, hogy összecsukódjon, a receptor mesterségesen aktiválódik."

Más receptorokkal is működhet

A mostani kutatás csak a glutamát receptorokra koncentrált, de

a tudósok biztosak abban, hogy más fajta receptorokkal is képesek lesznek ugyanezt a mesterséges kapcsolót működtetni.

"Még a glutamát receptorokon belül is vannak különböző altípusok, amelyek más beállításokat követelnek" - magyarázta Kubota. "Ezzel a kapcsolóval mindegyik altípust képesek vagyunk be- és kikapcsolni."

Ugyanez a technológia a többi membrán receptorra is alkalmazható, így a módszer finomításával a kutatók biztosak benne, hogy hamarosan az összes receptortípust képesek lesznek külön ki- és bekapcsolni - ezzel pedig sokat lendíthetnek előre a memóriazavarok gyógyításában.