Lopakodó fekete lyuk van a Tejútrendszerben

M15
A lopakodó fekete lyuk helye. Ahogy látható, a rádióhullámok jól detektálhatóak, a röntgensugarak viszont annyira haloványak, hogy szinte láthatatlanná teszik a kozmikus képződményt
Vágólapra másolva!
Rejtett fekete lyukat fedeztek fel a Tejútrendszerben a csillagászok. A VLA J2130+12 ez idáig azért volt „láthatatlan”, mert viselkedése eltér attól, amit a fekete lyukaknál megszokhattunk.
Vágólapra másolva!

Egyszerűen fogalmazva a most felfedezett fekete lyuk „csendesebb” az átlagnál, a felfedezésben részt vevő egyik kutató egyszerűen „lopakodó fekete lyukként” definiálta a kozmikus képződményt. Akárcsak normálisan viselkedő társai, ez is magához vonzza a környező anyagokat, de sokkal lassabban teszi – ezért is tévesztették szem elől mostanáig. Az új eredmény alapján azt feltételezik a szakemberek, hogy a lopakodó fekete lyukak száma több milliósra tehető az univerzumban.

Rádióhullámok és röntgensugarak

Természetesen a fekete lyukakat nem olyan egyszerű megtalálni, csakis a környező anyagra gyakorolt hatásuk alapján tudják észlelni a képződményeket. Ha ez kevésbé látványos, sokáig észrevehetetlenek maradhatnak.

„Általában úgy találjuk meg a fekete lyukakat, hogy rengeteg anyagot vonzanak magukhoz” – írta a sajtóközleményben Bailey Tetarenko, a kanadai Alberta Egyetem tudósa. „Mielőtt a fekete lyuk elnyelné, az anyag felforrósodik, felfénylik, jól detektálható röntgensugarakat bocsát ki. A mostani fekete lyuk azonban annyira csendes, hogy gyakorlatilag lopakodónak minősíthető” – tette hozzá.

A lopakodó fekete lyuk helye. Ahogy látható, a rádióhullámok jól detektálhatóak, a röntgensugarak viszont annyira haloványak, hogy szinte láthatatlanná teszik a kozmikus képződményt Forrás: Chandra X-Ray Observatory Center

Kérdés, hogy akkor miként érzékelték?

A VLA J2130+12 úgy bocsátott ki rádióhullámokat, mint egy normális fekete lyuk, a röntgensugarak viszont jóval haloványabbak voltak,

mint amit a kutatók megszokhattak ezeknél a kozmikus képződményeknél. Végül a tudósok rájöttek, hogy a gyenge röntgensugarakat egy, a szokásosnál „lassabban működő” fekete lyuk produkálta.

A felfedezést a Chandra-röntgenteleszkóp, a Hubble űrtávcső és a Very Large Array (VLA) rádióteleszkóp-hálózat adatainak tanulmányozása során tették a szakemberek.

Nem egy hatalmas bestia

A VLA J2130+12 nem mondható bestiálisnak, néhány naptömegű csupán, és 7200 fényévre található Földünktől. A kutatásban résztvevő tudósok szerint könnyen meglehet, hogy számos rejtőzködő fekete lyuk van a bolygónktól nem messze, félnünk viszont nem kell, mert ez a távolság is több fényévet jelent. A kutatók a továbbiakban ilyen rejtett képződményeket fognak keresni.

A tanulmányt a The Astrophysical Journal című szakfolyóiratban publikálták.