Lakható lehet egy távoli földszerű bolygó

Kepler 67f, exobolygó
A Kepler 67f fantáziarajza
Vágólapra másolva!
Egy tőlünk 1200 fényévre találtható földszerű bolygó alkalmas lehet az élet hordozására – állítja egy új tanulmány egy számítógépes modellre hivatkozva.
Vágólapra másolva!

A Kepler 67f nagyjából negyven százalékkal nagyobb a Földnél, felszínén óceánok lehetnek, állítják a szakemberek. Egy olyan bolygórendszer tagja, mely öt planétát foglal magába.

A Kepler 67f kering a legtávolabb a központi csillagától, mely a mi Napunknál valamivel kisebb és hűvösebb égitest. A vadonatúj számítógépes szimulációkkal a bolygó lehetséges atmoszféráit modellezték le. Azt találták, hogy a planéta könnyen kedvező feltételeket kínálhat az élet számára.

Dr Aomawa Shields, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) kutatója szerint több olyan légköri összetevő lehet jelen, amik lehetővé teszik a folyékony víz jelenlétét a Kepler 67f-n. Például vastagabb, szén-dioxidban gazdag atmoszféra esetén üvegházhatás érvényesül, ami megakadályozza a víz megfagyását a planéta felszínén.

A Kepler 67f fantáziarajza Forrás: Nasa/Jpl-Caltech/T. Pyle

Ideális keringési pályán viszont még üvegházhatású gázokból sem kell annyi, az év bizonyos szakaszában ugyanis a hőmérséklet megemelkedhet annyira, hogy a bolygón található vízjég megolvadjon. Mindezek miatt a tudósok úgy vélik, a lakhatóság szempontjából ideális jelölt lehet a Kepler 67f, olvasható az Independent weboldalán.

Ma már több mint 2300 exobolygó létezését igazolták és további több ezer Naprendszeren kívüli égitest létezése vár megerősítésre. A nagyszámú távoli bolygó közül viszont csak néhány tucat kering a lakhatósági zónában, vagyis abban a régióban, ahol a víz folyékony halmazállapotban van jelen.