A tó, ahová több millió villám csap be évente

tó, villámok
Vágólapra másolva!
Ha valaki villámot szeretne fotózni, akkor a venezuelai Maracaibo-tónál a helye. A NASA adatai szerint évente 300 éjjel van villámlással járó vihar, és összesen akár több millió villám is becsap a tóba, amely ezzel a számmal átvette a villámlási rekordot a Kongó-medencétől.
Vágólapra másolva!

A kutatók szerint a venezuelai Maracaibo-tó minden négyzetkilométerére 233 villámcsapás sújt le évente. Mivel a tó területe 13 210 négyzetkilométer ezért a villámcsapások összes száma meghaladja a hárommilliót.

Szinte minden éjjel villámlik

A kutatók a NASA trópusi esőmérési küldetéséhez tartozó villámérzékelő szenzorának (Lightning Imaging Sensor, LIS) 16 éves adatainak feldolgozásával kapták ezt a számot, írja a Mail Online. Ezzel egyúttal a terület megfosztotta korábbi villámtevékenységi rekorder címétől az afrikai Kongó-medencét.

A Föld villámtérképe (1996-2013). A világosabb lila színű helyekre csapott be a legtöbb villám négyzetkilométerenként Forrás: NASA

A tanulmányhoz a NASA kutatói együttműködtek több egyetemmel is együttműködtek, köztük a São Pauló-i Egyetemmel és Maryland Egyetemmel.

A Maracaibo-tó Dél-Amerika legnagyobb tava, amely már régóta ismert a briliáns természeti tűzijátékáról. A tó az Andok hegység mentén terül el, és a hegyekből érkező hűvös szél itt találkozik össze a tóról felemelkedő meleg, nedves levegővel, ami hatalmas éjszakai viharokat hoz létre.

Trónfosztott lett a Viktória-tó

A viharidőszak szeptemberben éri el a tetőpontját, és a kutatók szerint az egyedi körülmények átlagosan 297 éjszakai vihart idéznek elő évente.

A világ két villámlási forró pontja, ahogy a LIS látja. Felül a Maracaibo-tó, alul a Viktória-tó (balra a nappali, jobbra az éjszakai villámtérkép, a narancs, piros és a fekete színek jelzik a legtöbb villámlást) Forrás: University of São Paulo/NASA

Az űrben lévő LIS megfigyelései lehetővé tették a kutatók számára, hogy beazonosítsák a villámlási „forró pontokat” és rangsorolják ezeket a villámcsapások száma szerint.

Hasonló éghajlati adottságok miatt kialakuló hat villámlási forró pontot azonosítottak Afrikában is. Ezek közül a legtöbb villámlást a Kongó-medencében fekvő Viktória-tónál észlelte a LIS. Korábban ezt tartották a „legvillámlóbb” területnek, de a mostani mérések alapján kiderült, hogy a Maracaibo-tó Zeusz igazi játszótere.