Hollandiában szigorítják a sugárvédelmet

Olkiluoto atomerőmű építése, Finnország
Vágólapra másolva!
Hollandia 15 millió, a pajzsmirigyet a radioaktív sugárzással szemben megvédő jódtablettát rendelt, hogy az atomerőművek körül a mostaninál nagyobb zónák lakosságát láthassa el ezekkel - közölte pénteken az ország egészségügyi minisztériuma.
Vágólapra másolva!

A döntést annak hatására hozták meg, hogy Hollandiában, Németországban és Luxemburgban is vita indult arról, kellően biztonságosak-e a közös határaikhoz közeli belga atomerőművek.

Elővigyázatosságból terjesztik

A jódtablettákat elővigyázatosságból az erőművek 100 kilométeres körzetében osztják a tervek szerint azoknak a családoknak, ahol 18 év alatti gyerekek és a várandós nők vannak - ismertette Edith Schippers, az egészségügyi tárca szóvivője.

A finn Olkiluoto atomerőmű építése (illusztráció) Forrás: AFP

A szóvivő hozzátette, hogy a nukleáris baleseteknél felszabaduló radioaktív jód leginkább az újszülöttekre nézve veszélyes.

Hollandiában mostanáig az erőművek 20 kilométeres körzetében

minden 40 évesnél fiatalabb személy kapott jódtablettákat, hogy kéznél legyen odahaza.

Az ellátási zónák kiterjesztése - a nyugat-hollandiai Borssele atomerőmű körzetén kívül - az ország keleti és déli részét is érinti, az alsó-szászországi Elmslandban működő német, illetve Doelben és Tihange-ban lévő belga erőművek közelsége miatt.

Az utazókra is gondolnak

A lakosság célcsoportjának ellátása után fennmaradó tablettákat "turisták, utazók, valamint a munkában lévők számára" tartják majd készenlétben a holland hatóságok.

A hágai kormány egy nappal azután hozta meg döntését, hogy a szomszédos Belgiumban csütörtökön bejelentették: 2017-től minden belga háztartásnak juttatni fognak az atombaleset esetén szükségessé váló készítményből. A tabletták kiosztásának vagy készletezésének módjáról a két ország egyikében sem született még döntés.

A Borssele atomerőmű kivételnek számít majd Forrás: Wikimedia Commons

A lakosság egészének jódtablettákkal történő ellátása már a 2011-es fukusimai erőműbaleset után felmerült Belgiumban.

A belga nukleáris erőművek biztonságossága

két ok miatt vált közbeszéd tárgyává.

Egyrészt 2012 nyarán repedéseket találtak a doeli erőmű 3-as és a tihange-i 2-es blokkján, ezeket a szakemberek azóta vizsgálják. Másrészt, a novemberi párizsi terrortámadás elkövetői után nyomozva, két gyanúsítottnál olyan rejtett kamerás felvételeket talált a belga rendőrség, amelyek arról tanúskodnak, hogy a terroristák megfigyelték a flandriai Molban található atomerőmű egyik vezető beosztású munkatársát.