Nem tudni, mi a titokzatos űrhajó küldetése

Az X-37B felbocsátása 2015. május 20-án

Ha az égre pillantva éjszaka egy suhanó, fényes objektumot látunk, lehet, hogy éppen az Egyesült Államok szupertitkos űrrepülőgépe húzott el a fejünk felett. Egy éve kezdte meg negyedik küldetését az X-37B, amelynek pontos céljairól a hadsereg nem árul el jóformán semmit. Emiatt megannyi találgatás kering a neten: van, aki a világ bármely pontján, bármikor lecsapó űrbombázóként tekint az eszközre, más lopakodó szatellitvadász fegyvert lát benne. Mindeközben pedig egy másik futurisztikus fejlesztés is zajlik a hadsereg felügyelete alatt.

Az 1990-es évek vége felé vett lendületet az újfajta, korábbiaknál kisebb űrrepülőgépek fejlesztése. Meglehetősen élénk figyelem kísérte e próbálkozásokat, amelyek két legfelkapottabb képviselője az X–37 és X–38 lett. Előbbit a Boeing óriásvállalat Phantom Works üzemében gyártották.

Nehézkes kezdetek

Az X–38-at részben a földi segítség nélküli leszállás tesztelésére fejlesztették ki a NASA mérnökei, illetve az asztronautáknak a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) történő feljuttatására és hazahozatalára is használták volna. Az X–38 kisebb mérete miatt gazdaságosabban tudta volna az ISS legénységét szállítani, mint a jóval méretesebb űrsikló. A pénzhiány végül belerondított az amerikai űrügynökség terveibe, így 2002-ben le kellett állítani a projektet.

A szintén a NASA égisze alatt készülő X–37-es gép sorsa szintén nem volt bonyodalmaktól mentes. Az 1999 óta fejlesztett, robot vezérelte kísérleti űreszköz eredetileg egy űrsiklóval állt volna Föld körüli pályára, ezt a tervet végül a Columbia 2003-as katasztrófája meghiúsította. Finanszírozási gondok is felléptek, és úgy tűnt, az X–37 is egyike lesz a NASA halálra ítélt próbálkozásainak.

X–40A Space Maneuver Vehicle (angolul Űrmanőverjármű). Ez volt az X–37 közvetlen elődje Forrás: NASA

Az Amerikai Védelmi Minisztérium viszont meglátta a lehetőséget a különlegesnek ígérkező űrrepülőgépben, így a fejlesztés 2004-től katonai vonalon folytatódhatott tovább.

2006-ban a légierő bejelentette, hogy némi módosításokkal elkészíti saját X–37-es űrrepülőgépét, ez lett a X–37B.

A katonai célú felhasználás azt vonta maga után, hogy minden lényegesebb információt titkosítottak az űrrepülőgép teszteléséről és céljairól, így azt sem tudni, pontosan mennyi pénzt emésztett fel a rendszer megtervezése és létrehozása.

Titkos küldetés

A titkolózás természetesen táptalajául szolgál a pletykáknak és spekulációknak. Egyesek szerint az X–37B tulajdonképpen egy kémrepülő, míg mások úgy vélik, űrben használható fegyvereket visz. Mostanáig három befejezett küldetést tudhat maga mögött, a folyamatban lévő negyedik (OTV-4, Orbital Test Vehicle, vagyis keringő próbaeszköz) pedig még az előzőeknél is titokzatosabbnak látszik.

Az X–37B Forrás: AFP/Ho

Az OTV-4 kezdete 2015. május 20-ára tehető, ekkor indították útnak az űreszközt a floridai Cape Canaveral-i légi támaszpontról egy Atlas-V hordozórakétával. Az X–37B-flotta jelen pillanatban két újrahasznosítható űrrepülőgépet tesz ki, a mostani küldetés a fiatalabb X–37B gép második repülése. Már egy éve kering a Föld körül, mégsem tudja senki, pontosan mit is csinál ott valójában.

Mindössze néhány információmorzsa áll rendelkezésre. Például a bevetés egyik lényegi eleme az úgynevezett Hall-effect hajtómű tesztelése. Ez egy speciális ionhajtómű, amelyet a NASA a jövőben építendő műholdaknál szeretne felhasználni. Emellett különböző anyagokat próbálnak ki a világűrben, de az amerikai légierő kísérleti meghajtórendszere is „terítékre kerül”.

Hogyan működik az ionhajtómű?

Az ionhajtóműben valamilyen nemesgázt (például xenont) ionizálnak, majd az ionizált gázt elektrosztatikus térben felgyorsítják. A gyorsító kamrából ionfelhő lép ki, amit semlegesíteni kell, máskülönben vonzaná az űreszközt. Ezt úgy érik el, hogy az ionizációs kamrában keletkező elektrontöbbletet összegyűjtik, és a szonda mögé sugározzák. Ezáltal a töltéssel rendelkező felhő semlegesítődik, és meghajtja a szondát.

Mindez első látásra kielégítő magyarázatnak tűnik, de van néhány dolog, ami felkeltheti a gyanakvást. Például a negyedik küldetést hivatalosan 200 naposra tervezték, ennek ellenére az X–37B már 365 napja az űrben tartózkodik, konkrét magyarázatot pedig nem adott senki.

Nem tudni, mikor tér vissza

Az előző három OTV küldetés sikerrel zárult, az űrjárművek összesen 1367 napot töltöttek Föld körüli pályán. Egyelőre nem tudni, az OTV-4 misszió mikor zárul le, vagy hogy hol fog landolni az űrhajó. Elképzelhető, hogy a NASA Kennedy Űrközpontjának egyik hangárja fog az X–37B „otthonául” szolgálni, ha visszatér 2016-ban a Földre. Természetesen az sem lehetetlen, hogy a korábbi küldetésekhez hasonlóan most is a Vandenberg légitámaszpont fogja fogadni az űrhajót.

A hivatalosan kiadott közlemények alapján az OTV-4 elsődleges célja az újrahasznosítható űrtechnológiák tesztelése. Vagyis a lényeg éppen az lenne, hogy az űreszközt sikeresen pályára állítsák, majd minél hamarabb visszahozzák a földre. A hosszú keringési idő miatt azonban inkább olyannak tűnik az egész, mintha az űreszköz – akár egy katonai szatellit – információkat gyűjtene.

Az X–37B űrrepülőgép Forrás: AFP/Amerikai Légierő

Kém a világűrből

Elsősorban az utóbbi miatt kapott szárnyra az elmúlt években a kémrepülőgép-teória, amelyet többek között egy vitatott hitelességű weboldalon megjelent 2010-es cikk is táplált. Ebben a szerző, Tom Burghardt arról értekezett, hogy az amerikai légierő az X–37B segítségével akarja az Egyesült Államok hadi fölényét biztosítani a világűrben.

Két évre rá újabb gyanúsítgatások jelentek meg a sajtóban: 2012-ben a SpaceFlight magazin azt állította, hogy a titokzatos űrrepülőgép a kínai Tienkung-1 kísérleti űrállomás működéséről gyűjtött adatokat. Ezeket az állításokat az amerikai légierő hevesen tagadta, állításuk szerint a tesztrepülésre olyan keringési pályán került sor, amelyről lehetetlen lett volna megfigyeléseket végezni.

Az X–37B felbocsátása 2015. május 20-án Forrás: AFP/United Launch Alliance

A BBC által megszólaltatott szakértő, Jim Oberg is emellett érvelt: elmondta, hogy az űrállomás és az űrrepülőgép más pályákon mozog, több ezer méter per másodperces sebességgel keresztezik egymás útját, ami lehetetlenné tesz bármilyen fajta kémtevékenységet.

Űrbombázó

Sci-fi ízű gondolat, hogy az X–37B-t űrbombázóként használnák. Jóllehet, a Pentagon tényleg kacérkodott olyan űrbéli bombázógép megépítésével, amely 90 percen belül a világ bármely pontján kész lenne lecsapni, az ötletet idáig nem valósították meg.

Az X–37B csak akkor tudná e feladatot ellátni, ha alacsonyabban repülne.

Ez pályasík-módosítással elérhető lenne, a manőver ugyanakkor felemésztené az űrhajó üzemanyagkészletének döntő részét.

Surranó műholdvadász?

Az előzőnél is fantáziadúsabb az az elképzelés, amely szerint az X–37B más nemzetek szatellitjeit vagy egyéb űreszközeit fogja be vagy zavarja meg a fedélzetén szállított műszerek segítségével.

„Az űrhajót körüllengő misztikum a belső terének rendeltetésében gyökerezik, amely akkora, mint egy teherautó platója és elég kényelmes ahhoz, hogy ember tartózkodjon rajta 674 napon keresztül” – írta Alan Yuhas, a Guardian szerzője egy korábbi cikkében.

A legtöbb elmélet azt sugallja, hogy az űrrepülő érzékelőket, kémfelszereléseket, szatelliteket, esetleg fegyvereket visz magával”

– írta.

Az X–37B Föld körüli pályán Forrás: Space.com

A műholdvadászattal kapcsolatos elképzelésnél a probléma hasonló, mint az űrbombázó-teória esetében: ez a művelet is zabálja az üzemanyagot, ráadásul az X–37B-t nem úgy tervezték, hogy lopakodó üzemmódban tudjon bevetéseken részt venni. Olyannyira nem, hogy amatőr műholdmegfigyelők simán detektálhatják a földfelszínről: tiszta időben, a megfelelő helyről úgy néz ki, mint egy égen suhanó csillag.

Mindezek mellett nem lehet feltűnésmentesen kiiktatni egy szatellitet, szondája eltűnését vélhetően hamar felfedezné az érintett ország.

Persze az is felmerülhet, hogy az űrrepülőgépet nem pusztító szándékkal küldték fel, hanem azért, hogy kémműholdakat telepítsen a világűrbe. Az X–37B ugyanis olyan pályán kering, amelyen a kémszondák a leghatékonyabban képesek végezni tevékenységüket.

A fényes csík az X–37B. A felvételt egy amatőr csillagász készítette Forrás: Greg Roberts \ Space.com

Aprócska űrhajó

Bármi is legyen az igazság, az elmondható, hogy e „szupertitkos” katonai fejlesztés számos tulajdonságában különbözik a korábban épített űrhajóktól.

A klasszikus űrsiklókhoz képest alapvető különbség, hogy az X–37B sokkal kisebb méretű és teljesítőképességű: 8,8 méter hosszú és 2,9 méter magas, szárnyfesztávja nagyjából 4,6 méter. Mindössze 5 tonnát nyom. Ezek a paraméterek valóban eltörpülnek az űrsiklók 37 méteres hossza és 24 méteres szárnyfesztávja mellett.

Az X–37B mérete az űrsiklókhoz képest (balra fent) és belső felépítése Forrás: Space.com

Nagy tömegű hasznos terhet nem lehet vele az űrbe juttatni, de olcsóbban startolhat, méghozzá régóta bevált rakétatípus segítéségével – külön fejlesztésre itt tehát nem volt szükség. Nagy előnye, hogy újrafelhasználható űrrepülőgépről beszélhetünk: bár a rakétafokozat megsemmisül, maga az űrhajó többször bevethető.

További eltérés, hogy az X–37B teljes mértékben használható űrhajósok nélkül is, és így igen hosszan képes a Föld körül keringeni: az OTV küldetések közül a harmadik tartott a leghosszabb ideig, összesen 675 napig (2012 decemberétől 2014 októberéig) keringett a világűrben. Az energiaellátást napelemek, valamint lítiumion-akkumulátorok biztosítják.

Készül a nagytestvér: XS-1

Idén áprilisban jött a hír, hogy az X–37B „nagy testvérének” megépítését magába foglaló XS-1 program a következő szakaszába lépett, ami azt jelenti, hogy a futurisztikus szerkezet akár már 2020-ban repülhet. A mérnökök most azon dolgoznak, hogy a papírra vetett terveket gyakorlatba ültessék, és megkezdődjenek a tesztelések.

Az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának kutatásokért felelős részlegének (DARPA) XS-1 programja 2014-ben kezdődött, lényege egy olyan műholdakat szállító és telepítő, újrafelhasználható űrhajó megalkotása, amely emberi irányítás nélkül működne.

Nagyravágyó projektről van szó, a szállítójármű hiperszonikus sebességgel, 1400–2300 kilogrammnyi hasznos teherrel a hátán szállna fel és állna alacsony Föld körüli pályára. A tervezők úgy számolnak, hogy a felbocsátás mindössze 5 millió dollárba kerülne, ami körülbelül egytizede a mostani költségeknek.

A hiperszonikus sebesség a közegbeni hangsebesség ötszörösénél nagyobb repülési sebesség.

A műhold leválasztása után az űrrepülőgép visszatérne a Földre. Amint megérkezik, már készítenék is elő következő útjára. Cél, hogy az XS-1 10 nap alatt 10 repülést végre tudjon hajtani.