Bizarr fotó: apró medúzába szorult halat találtak

medúzába szorult hal
Vágólapra másolva!
Ez még Ausztráliában is ritka látványnak számít: egy apró medúzába szorult kicsi halat fotóztak le a tenger mélyén. A búvárok beszámolója szerint a hal nem tudott kijutni a szorításból, de irányította a medúzát, hogy merre menjen. Nem tudni, meddig maradhattak így.
Vágólapra másolva!

Még tavaly fotózta le Tim Samuel fotográfus ezt a furcsa helyzetet, amikor Franny Plumridge videós barátjával búvárkodni indultak. A kép most terjedt el a neten, hála egy Reddit-posztnak. A jelenség, mint később kiderült, még Ausztráliában is nagyon ritkának számít, az pedig még kevesebbszer fordul elő, hogy valaki lencsevégre is tudja kapni.

Ússz és evezz

Samuel azt mondta, hogy a hal nem tudott (vagy nem akart) kiszökni a medúza szorításából, de igyekezett befolyásolni, merre ússzon. Mivel a medúzát úszásban elég könnyű megverni,

általában arra haladtak, amerre a hal gondolta,

kivéve azt a néhány esetet, amikor a medúza kicsit bekeményített, és megpróbálta megakadályozni. Ilyenkor éleset kanyarodtak, vagy körbe-körbe cikáztak.

Nem véletlenül került oda

Ian Tibbetts, a Queenslandi Egyetem halbiológusa az Australian Geographicnak elmondta, hogy a medúza egy kockamedúza-félének tűnik, a hal pedig makrélának, ami arra enged következtetni, hogy korántsem véletlenül keveredett a medúza közelébe. Ez a halfaj ugyanis gyakran keres menedéket a ragadozók elől a mérges medúzák csápjai között – noha ritka, hogy ennyire rosszul járjon, és beszoruljon a testébe.

"Nehéz megállapítani, hogy csak pechje volt, vagy jól érzi magát ott benn" – mondta Tibbetts. "Bár ha figyelembe vesszük, hogy a fotós azt mondta: a hal úszkált, valószínűleg örül annak, hogy ennyire védett helyre keveredett."

A medúza húzhatja a rövidebbet

Jó hír, hogy a hal valószínűleg túl nagy ahhoz, hogy a medúza bántani tudja (általában kisebb élőlényeket, planktonokat vagy apró rákokat eszik), viszont lehet, hogy

a makréla jelenléte zavarja a medúzát a táplálkozásban.

Samuel egy ideig gondolkodott azon, hogy kiszabadítsa-e a halat a medúza testéből, de végül úgy döntött, hogy nem zavarja meg a természet rendjét – így valószínűleg inkább a medúza járt rosszul, mint a hal, amely tökéletesen védve volt a ragadozóktól.