Rokonától több ezer kilométerre került elő az új dinoszauruszfaj

Huanansaurus
A Huanansaurus művészi rekonstrukciója
Vágólapra másolva!
A késő kréta időszakból származó új dinoszauruszfajt fedeztek fel a dél-kínai Csiang-hszi tartományban. A lelet külön érdekessége, hogy az új fajra legjobban hasonlító példány – amely feltehetően az eddig ismert legközelebbi rokona – Mongóliából került elő korábban. Ez arra utal, hogy a dinoszauruszoknak ez a csoportja nagy területen elterjedt volt Ázsiában.
Vágólapra másolva!

A tollas dinoszauruszok közé sorolt oviraptoroszauruszokhoz tartozó állat késő kréta időszakból (99,6-65,5 millió évvel ez előtt) származó maradványait tárták fel a dél-kínai Csiang-hszi tartományban.

A részletekről a Scientific Reports folyóiratban számoltak be a kutatók.

Pulykától az óriásokig

Az oviraptoroszauruszok a tollas dinoszauruszoknak a kréta időszakban a mai Ázsia és Észak-Amerika területén élt csoportja volt. A csoportba pulyka nagyságú fajoktól a nyolc méteres óriásokig sokféle méretű állat tartozott. Közös jellemzőjük

a rövid, csőrös koponya, amelyen gyakran (de nem mindig) csontos taraj ült.

A Huanansaurus művészi rekonstrukciója Forrás: Chuang Zhao

A most felfedezett fajt – amely a Huanansaurus ganzhouensis nevet kapta – a Kan-cso vasútállomás építkezési területén ásták ki.

A beszámoló szerint az állat különbözik a dél-kínai Nan-hsziong formációból származó többi oviraptoroszaurusztól.

A többi oviraptoroszauruszhoz hasonlóan a Huanansaurus koponyájának tetején is található taraj,

de eltérő állkapocsszerkezete másfajta táplálékszerző stratégiáról árulkodik.

A Huanansaurus koponyamaradványa Forrás: Junchang Lü

Legközelebbi rokona Mongóliában élt

A filogenetikai (törzsfejlődéstani) elemzés folyamán Csün-csang Lü (angolosan Junchang Lü) és munkatársai kimutatták, hogy az új faj a legközelebbi rokonságban a dél-mongóliai Omnogovi tartományban korábban felfedezett

Citipati osmolskae oviraptoroszaurusszal

áll.

Noha a lelőhelyeket nagyjából 3000 kilométer távolság választja el, a két faj közti hasonlóságok alapján a szerzők úgy vélik, hogy hasonló élőhelyeknek kellett léteznie egész Ázsián át a mezozoikum végén, és ez tette lehetővé az oviraptoroszauruszok nagymértékű elterjedését.