Egy fotón a Szaturnusz három holdja

Cassini
A Cassini felvételén a Mimas, a Titán és a Rhea, a Szaturnusz három holdja
Vágólapra másolva!
A Cassini űrszonda gyönyörű fotót készített a Szaturnusz három holdjáról – a Titán, a Mimas és a Rhea együttállását figyelhetjük meg.
Vágólapra másolva!

A Szaturnusz 62 holdja közül most egyszerre hármat is lencsevégre kapott a Cassini – az űrszonda szűklátószögű kamerájával készítette még márciusban ezt a képet, amelyen a Titán, a Mimas és a Rhea is látszik.

A Cassini felvételén a Mimas, a Titán és a Rhea, a Szaturnusz három holdja Forrás: NASA

53 holdat neveztek már el

A fotó idején a Cassini majdnem 2 millió kilométer távolságban volt a Titántól, 3 millió kilométerre a Mimastól, és 3,5 millió kilométerre a Rheától. A Szaturnusz 62 ismert holdja közül egyelőre 53 rendelkezik névvel is.

A Szaturnusz gyűrűi mögött a Titán látható Forrás: NASA/JPL/Space Science Institute

A Mimas kisebb, mint saját holdunk

A képen látható legkisebb hold, a Mimas a Szaturnusz hetedik holdja, a nagyobb holdak közül a legbelső.

Átmérője mindössze 392 kilométer – saját holdunk ehhez képest 3476 kilométer széles. A felszínén látható hatalmas kráternek köszönhetően gyakran a Csillagok háborúja halálcsillagához hasonlítgatják.

Sziklás és jeges világ

A Rhea, a Szaturnusz jeges, sziklás holdja Forrás: Wikimedia Commons

A Rhea a Szaturnusz második legnagyobb holdja, nevét a görög mitológia egyik titánjáról kapta.Felszíne jeges és sziklás kráterekből áll, így nem tartozik éppen bolygója legbarátságosabb kísérői közé. Alacsony sűrűségéből arra lehet következtetni, hogy 25%-a kőzetekből, 75%-a pedig vízjégből épül fel.

A Titán kutatása nagyon fontos

A Titán a Szaturnusz legnagyobb holdja, és a Naprendszer második legnagyobb holdja a Ganümédész után. Az egyetlen sűrű légkörrel rendelkező kísérő, amit ismerünk.

Tudományos kutatása azért kiemelten fontos, mert a belsejében fagyott állapotban megmaradhattak azok a kémiai anyagok, amelyek a Földön az élet kialakulásában játszottak szerepet.

A fotón azért tűnik ilyen elmosódottnak, mert felszíne nem, csupán a felhős atmoszférája látható.