Turistafotókból készítettek time-lapse videót

athén timelapse gif
Vágólapra másolva!
Az interneten elérhető turistafotókból készítettek time-lapse videót kutatók, hogy megmutassák, mennyit változtak a híres turistalátványosságok az elmúlt 10 évben.
Vágólapra másolva!

A Google és a Washingtoni Egyetem kutatói „előbányásztak” különböző turistalátványosságokról készült képeket Flickr-ről és Picasáról, majd egy nagy time-lapse videóvá gyúrták őket – a felvételek jól mutatják, hogy változtak a helyszínek az elmúlt 5-10 év során.

86 millió képből készültek a felvételek

A kutatáshoz megközelítőleg 86 millió képet válogattak össze, majd téma szerint összeillesztették őket, hogy illusztrálhassák velük az idő folyamán jelentkező változásokat – a hegységek esetében a hótakaró megjelenését, a városok épületeinek változását, a folyók vízfolyamának növekedését vagy éppen a gleccserek jegének eltűnését.

Így illusztrálható a módszer, amivel az algoritmus dolgozik Forrás: Google / Washingtoni Egyetem

Unalmas munka a time-lapse

A time-lapse videókat általában hosszas, unalmas munka előzi meg: a fotós felállítja kameráját a kívánt helyen, és annyi felvételt készít, amennyit már érdemes felgyorsítani – persze ez több órás, gyakran több napos feladat. Ez inspirálta a Google és a Washingtoni Egyetem kutatóit arra, hogy más módszert keressenek.

„Míg korábban hónapokig, sőt, évekig tartott volna egy ilyen felvételt elkészíteni, most szinte azonnal össze tudunk vágni több ezer time-lapse videót” – olvasható a Washington Egyetem honlapján található összesítőben.

Ki kell szűrni a pózoló turistákat

Ahhoz, hogy a videókat el tudják készíteni, a kutatók színkorrekciót használtak, és úgy forgatták és nagyították a képeket, hogy úgy tűnjön, egy szögből fényképezték mindet. Ez azonban még mindig nem a legnagyobb kihívás a projekttel kapcsolatban.

Ezeket a helyszíneket dolgozta fel a time-lapse algoritmus Forrás: Origo

„A kezdő fotók nagyon különböznek egymástól” – mondta el a Wirednek Ricardo Martin, az egyik kutató. – „A dátumozás hibás lehet, nagyon sok képen pedig emberek pózolnak a turistalátványosságok előtt.”

Teljesen automatizált folyamat

A képek keresése, összerendezése és videóvá szerkesztése nagy feladatnak tűnhet – a kutatóknak azonban mindössze egy algoritmusra volt hozzá szükségük. Néhány óra alatt a program 11 000 time-lapse felvételt készített, amelyek nagy része az elmúlt 10 év változásait mutatta.

Gyönyörű time-lapse felvétel Athénról Forrás: Open HW

Az algoritmus figyelmen kívül hagyja a pózoló turistákat is – szinte sehol nem találunk embereket, kivéve a Vatikán kapuját őrző svájci gárdistákat, mivel ők hat év alatt annyira egy helyen, mozdulatlanul álltak, hogy a program nem szűrte ki őket.

A kudarc is használható

A kudarcnak ítélt time-lapse-okat sem kell teljesen eltemetni: a Wall Street bikája ugyanis azért lett homályos, mert a szobor kicsit elmozdult az évek során. A Hong Kong Wan Chai körzetéről készült felvétel pedig csupán azért került az elrontott videók közé, mert éjszakai és nappali képeket is egybegyúrt.