Kiborgok lesznek az emberek 200 éven belül

Iron Man, Robert Downey Jr., bionikus kar
Vágólapra másolva!
Ez lesz a legnagyobb evolúciós lépés a biológiában az élet megjelenése óta, egy izraeli történész szerint.
Vágólapra másolva!

Kétszáz éven belül olyan fejlett lesz az emberi technológia, és az emberek annyira egybeolvadnak a technikával, hogy „istenszerű kiborgokká” fejlődnek, állítja Yuval Noah Harari, az izraeli Héber Egyetem történésze és írója.

Harari az emberi faj történetét kutatja, és miután elkészült a múltunkról írt új könyvével, úgy véli, hogy alig néhány évszázadra vagyunk attól, hogy a technikát felhasználjuk akár a halál elkerülésére is.

Bionikus kar a Vasember című filmben Forrás: AFP/

A kiborgoké a jövő?

„Úgy gondolom, valószínű, hogy a következő hozzávetőleg 200 évben a Homo sapiens felturbózza magát valamiféle isteni lénnyé akár biológiai manipulációval, akár génsebészettel, akár részben szerves, részben szervetlen összetevőkből álló kiborgok létrehozásával” – mondta Harari az Egyesült Királyságban tartott egyik rendezvényen a Telegraph újságírójának.

Ez lesz a legnagyobb evolúciós lépés a biológiában az élet megjelenése óta…

Bár fenntartásokkal kell kezelni Harari jóslatát, el kell ismerni, hogy van némi tudományos alapja annak, amit mond. Sok kutató hiszi azt, hogy már most elkezdtük építeni a kiborg jövő felé vezető utat. Végül is sokan közülünk már most rá vannak utalva a bionikus fülekre és szemekre, az inzulinpumpára és a művégtagokra, hogy teljes életet éljenek.

Bionikus kezet használó páciensek a Chicagói Rehabilitációs központban Forrás: AFP

Élet a számítógépben

A kutatók nagy előrehaladást értek el a gondolattal irányított művégtagok és más bionikus szervek fejlesztésében. (Ezekről részletesen olvashat az Origo korábbi összefoglaló cikkében.) Nem nehéz elképzelni, hogy tovább tudjuk fejleszteni ezt az eljárást a sérülékeny emberi szervek kicserélése vagy pótlása irányába.

Harare nyilatkozata néhány nappal azután jött ki, hogy a brit idegkutató, Hannah Critchlow (Cambridge Egyetem) felbolygatta az internetet kijelentésével. Critchlow szerint

a jövőben lehetséges lesz számítógépekre feltölteni az „agyunkat”,

feltéve, ha képesek leszünk olyan számítógépeket építeni, amelyekben 100 trillió áramköri kapcsolat van.

„Az emberek valószínűleg élhetnének egy gép belsejében. Legalábbis én ezt egy határozottan elképzelhető lehetőségnek gondolom” – mondta Critchlow.

Android egy német kutatóintézetben Forrás: AFP/Carsten Koall

Csak gazdagoknak

Harari azonban figyelmeztet arra, hogy ezek a „feljavítások” valószínűleg

csak a társadalom leggazdagabb tagjai számára lesznek elérhetők,

és egyre növekvő biológiai szeparálódást hozhat létre a gazdagok és a szegények között, különösen akkor, ha egyesek megengedhetik az örök élet megfizetésének privilégiumát, míg a faj fennmaradó része kihal.

Amennyiben ez lehangolóan hangzik, a másik jövőkép sem sokkal biztatóbb, amikor nem mi használjuk ki a technikát, hanem a technika használ ki bennünket és a mesterséges intelligencia fenyegeti a túlélésünket, ahogy azt Elon Musk, Stephen Hawking és Bill Gates jósolták.

Egy valami azonban elég nyilvánvalónak látszik: fajunk jövője most már kibogozhatatlanul összefonódott az általunk létrehozott technikával.