Kísérteties hangokat rögzített a NASA

sztratoszféra
Vágólapra másolva!
Titokzatosan sziszegő és sípoló hangokat rögzítettek a NASA egyik kutatóballonjára szerelt infrahang-mikrofonok 36 kilométeres magasságban – írja a Live Science tudományos ismeretterjesztő portál.
Vágólapra másolva!

Az alacsony (20 Hz alatti) frekvenciájú hangokat infrahangnak nevezzük. Normál esetben az emberi fül nem érzékeli őket, ha azonban a felvételt felgyorsítjuk, hallhatóvá válnak. Az infrahangra jellemző, hogy rendkívül nagy, akár több ezer kilométeres távolságra is terjedhet. A mostani felvétel különlegességét az adja, hogy léggömbbel ilyen magasan korábban még nem tanulmányoztak infrahangokat.

Találgatnak

A kutatóballont egyébként az amerikai űrügynökség még 2014. augusztus 9-én, egy tanulói program keretében bocsátotta fel. A léggömb 9 óra alatt 725 kilométeres távolságot tett meg, és egészen 37,5 kilométeres magasságig emelkedett. A most kiadott hangfelvételt az eszköz valahol Új-Mexikó és Arizona állam határa felett rögzítette.

A forrás eredetéről csak találgatni tudnak a szakemberek, de gyakorlatilag bármi lehet: származhat a ballon útjába kerülő farmok valamelyikéről, lehetnek az óceán hullámai, légköri turbulencia, távoli vihar, földrengés vagy éppen a léggömb kábeleinek vibrációja. A szakemberek mindenesetre izgalomba jöttek a felfedezéstől, így 2015-ben újabb magaslégköri ballon indítását tervezik.

Best of világűr

Az Európai Űrügynökség (ESA) már régóta figyeli a magaslégkör és a világűr zajait, ezekből készített az érdeklődők számára egy élvezetes válogatást, amely az esaops című weboldalon meghallgatható.