Szomorú történetet mesél az Aral-tó gyönyörű műholdfelvétele

Aral-tó, műholdkép
Az Aral-tó eltűnése a műholdképen
Vágólapra másolva!
Az Aral-tóról készített műholdfelvétel úgy néz ki, mintha absztrakt festmény volna – gyönyörű, de szomorú történetet mesél a tavat elpusztító hatalmas szárazságról.
Vágólapra másolva!

Egykor a világ egyik legnagyobb tava volt

Az Aral-tó Közép-Ázsiában, Kazahsztán és Üzbegisztán határán fekszik – valaha 67 300 négyzetkilométernyi területen helyezkedett el, így a világ negyedik legnagyobb tavának mondhatta magát. Mára már vizének majdnem 90%-át elveszítette, azóta tulajdonképpen nem is egy nagy tó, hanem három kisebb összessége. Az elmúlt 50 év drasztikus vízvesztesége a környéken bevezetett öntözéses projekteknek „köszönhető” – a lecsapolás nem csupán az Aral-tavat károsította, de a környék halászatból élő lakosságának nagy részét is tönkretette.

Rengeteg csatorna vezette el a vizet

A National Geographic adatai szerint az Aral-tó egykor a Szovjetunió kifogott halmennyiségének hatodát adta. Az 1960-as években azonban minden megváltozott, amikor 32 000 kilométernyi csatornát vezettek ki a tóból, és több mint 80 tározót építettek a környéken azért, hogy a hatalmas földeken elvetett gyapotot és búzát öntözni tudják.

Így zsugorodott össze az Aral-tó 2000-2004 között (NASA műholdképek) Forrás: NASA/Goddard Space Flight Center

A fegyverkísérletek maradványai

Ahogy a víz eltűnt a mederből, kiszáradt területet hagyott maga után – ezt ma Aral Kara-kum sivatagnak nevezzük. A tómeder szárazulattá vált medencéje tulajdonképpen a Kara-kum sivatagba tagolódó területté vált. A térségben tomboló hatalmas szélviharok minden évben irdatlan mennyiségű homokot ragadnak magukkal, több száz kilométerre eljuttatva azt. A homokvihar útjába eső települések lakosságát megbetegíti a rengeteg por, a viharok pedig kártékonyan befolyásolják az időjárást: hatásukra a tél sokkal hidegebbé vált, a nyár pedig sokkal melegebb lett az elmúlt évtizedekben..

A negatív hatásoknak azonban még nincs vége: a tó medrét érintő korábbi, a szovjet időkben végrehajtott fegyverkísérletek és környezetszennyező ipari projektek miatt a homokviharok nagy mennyiségű káros vegyi anyagot szállítanak nagy távolságokra, amely még tovább betegíti az embereket és a környezetet.

Kísérletek a megmentésre

Kazahsztán és a Világbank együtt dolgozott azon, hogy a tó északi, kevésbé száraz részét újra feltöltsék – ezért építették fel a Kok-Aral védőgátat, amely stabilizálta a vízszintet. A tómeder déli területei azonban már annyira kiszáradtak, hogy nem lehet azokat megmenteni – ez a terület látszik az Európai Űrügynökség műholdfelvételén.

Az Aral-tó eltűnése a műholdképen (a fekete rész jelzi a vizet) Forrás: Copernicus data (2014/2015)/ESA

A szomorú absztrakt festmény

A fotó a Sentinel-1A műhold felvételeit kombinálja – a vörös színek a 2014. október 17-i, a zöldek a december 28-i, a kékek pedig a 2015. február 14-i fotókat jelölik. A kép jobb alsó sarkában látható sárga csík azt mutatja, ahogyan egy folyó vize beleömlik a száraz tómederbe. A különböző színezetek jól illusztrálják, hogy a vízmennyiség hogyan csökken folyamatosan – még ezalatt a néhány hónap leforgása alatt is.