Ürülékfelhővel védekezett az ámbráscet

ámbrás cet, ürülék
Ürülékfelhővel védekezett a cet a búvárok zaklatása ellen
Vágólapra másolva!
Nem mindennapi élményben volt része egy fotósnak. A megörökíteni kívánt ámbráscet ijedtében hirtelen nagymennyiségű ürüléket bocsátott a vízbe. Ennél az állatnál eddig még nem figyeltek meg ilyen reakciót.
Vágólapra másolva!

Egy felséges óriás ámbráscettel (Physeter macrocephalus) való találkozás varázslatos élmény. A mostani élményt azonban kissé beárnyékolta, hogy az állat valamiért megijedt, és hatalmas ürülékfelhővel próbálta elriasztani a közelébe férkőző búvárokat.

Az ámbráscet a világ legnagyobb fogas ragadozó állata. Mérete eléri a 20 métert, ezért senki sem gondolná, hogy bárkitől is megijedne. Úgy tűnik azonban, ez a példány valamiért tartott a búvároktól.

Ürülékfelhővel védekezett a cet a búvárok zaklatása ellen Forrás: Keri Wilck

Keri Wilk, kanadai fényképész a karib-tengeri Dominika szigete közelében vitorlázott társaival. Abban bíztak sikerül videón megörökíteniük a tenger egyik óriását, az ámbráscetet. Végül többet is kaptak, mint amire számítottak.

Amikor megpillantottak egy példányt, beugrottak a vízbe, hogy készítsenek néhány közeli felvételt. Az állat azonban valamitől megriadt, és a vízbe ürítette béltartalmát, amit erőteljes mozgással még jól fel is kavart.

„Mintha csak egy buszméretű turmixgép volna, nagyon gyorsan és hatásosan oszlatta el felhővé az ürülékanyagát” – mondta Wilk.

Inkább a kisebb cetekre jellemző

A védekezésként való ürülékkibocsátást korábban már megfigyelték a kis és a törpe ámbráscetnél (Kogia breviceps és K. sima). Ezek – ahogy nevük is sugallja – jóval kisebbek távoli rokonaiknál. Ezért kevésbé meglepő náluk ez a viselkedésforma, mivel több természetes ellenségük is akad. Wilk azonban még nem hallott arról, hogy óriás ámbráscetnél is megfigyelték volna ezt a vészürítési reakciót.

Keri Wilk honlapján további gyönyörű képeket videókat csodálhat meg az ámbráscetekről és más tengeri emlősökről.