Dollármilliókért kelt el egy Lincoln-kézirat

Lincoln, levél
Kétszer annyiért kelt el Lincoln levele, mint amire számítottak
Vágólapra másolva!
A becsült ár több mint kétszereséért, 2,2 millió dollárért (637 millió forintért) kelt el egy Lincoln-kézirat - közölte az árverést szervező Heritage aukciósház.
Vágólapra másolva!

Abraham Lincoln második beiktatási beszédének kézirata 150 évvel ezelőtt, csupán néhány héttel az amerikai elnök elleni merénylet előtt született. Az államférfit a déli államok egy fanatikus híve lőtte főbe közvetlen közelről 1865. április 14-én egy színházi előadás szünetében.

Kétszer annyiért kelt el Lincoln levele, mint amire számítottak Forrás: Heritage

Második hivatalba lépése után halt meg

Lincolnt 1860-ban választották meg az Amerikai Egyesült Államok elnökének. A déli államok számára ez jó ürügy volt arra, hogy kilépjenek az államszövetségből. Az elnök azonban az unió rendíthetetlen védelmezőjének bizonyult,

a polgárháború északi államok győzelmével végződött.

Négy évvel később Lincolnt újraválasztották, második hivatalba lépése után egy hónappal végzett vele a gyilkos golyó.

Tízéves fiúnak ajándékozta

A szerdán elárverezett dokumentumon az elnök aláírása jól olvasható, mivel nagy betűkkel írta, feltehetően azért, mert a papírt Linton J. Ushernek,

John Usher belügyminiszter tízéves fiának ajándékozta.

A kéziratot másfél évszázadon át az Usher család őrizte. A papír más okból is kiemelkedő történelmi értékkel bír: az Egyesült Államok történelmének egyik legfontosabb beszéde olvasható rajta.