Los Angeles környékén az egyik legszebb látványosság a teljes egészében természetvédelmi oltalom alatt álló Santa Catalina sziget. (A természetvédelmi előírásokat olyan szigorúan veszik, hogy a szigeten csak elektromos meghajtású gépkocsikkal lehet közlekedni.)
Ugyancsak meglepődött az a két munkás, akik a sziget „fővárosa”, Avalon közelében
egy rendkívül furcsa, kígyószerű élőlény partra mosott tetemére bukkantak
a Csendes-óceán partján a múlt héten hétfőn.
A Catalina Island Conservancy (CIC) természetvédelmi szervezet és a helyi tengerkutatási intézet, a Catalina Island Marine Institute helyszínre érkezett munkatársai megállapították, hogy a furcsa élőlény a rendkívül ritka hevederhalfélék (Regalecidae) egy elpusztult példánya. Amy Catalano, a CIC koordinátora elmondta, hogy a 13,5 láb (4 méter) hosszú példány 2013 óta már a harmadik hevederhaltetem, amit partra sodort a víz.
A 2013. október 13-án ugyancsak itt felfedezett példány 5 méter hosszú volt.
A ritka leletet részletes vizsgálat és preparálás céljából a helyi tengerkutatási intézetbe szállították.
A rendkívül ritka és életmódját tekintve alig ismert hevederhal rendszertanilag a csontos halak főosztályán (Osteichtyes) és a sugarasúszójúak osztályán (Actinopterygii) belül a tündöklőhal-alakúak rendjébe (Lampriformes) sorolt önálló családot és nemzetséget alkot.
A hosszú, kígyószerű testformával rendelkező hal hátán a fejtől a farokig szalagszerűen végigfutó hátúszó első 10-12 sugara rendkívül magas, és koronaszerűen felmeredve ágaskodik az állat feje fölé.
Ebből a koronaszerű képződményből származik a hevederhal másik elnevezése, a heringkirály.
A farokúszója fejletlen, ami a hal kígyózásszerű úszásmódjára vezethető vissza.
A hevederhal a szürkületi vagy bathyális zóna (200 métertől 1000 méteres vízmélységig) nyílttengeri középmélységeinek, az úgynevezett mezopelágikus régiónak a lakója.
Ismereteink szerint leginkább a 400 és 600 méter közötti mélységtartományt kedveli,
de ennél mélyebbre is lehatolhat. Időnként – elsősorban éjszaka – azonban egészen a felszínig felemelkedik.
Elképzelhetjük, hogy a múltban, amikor az akár 17 méteres hosszúságot is elérő óriás hevederhal (Regalecus glesne) éjszaka felbukkant a holdfényben fürdő óceán felszínén, milyen érzéseket válthatott ki a babonás tengerészekből.
A hevederhal a leghosszabb ma élő csontos halféle, a Regalecus glesne faj kifejlett példányai elérik a 11 méteres testhosszúságot.
Az eddig ismert leghosszabb példány 17 méteres volt.
A világtengernek testhosszban ennél csak két nagyobb hala ismert, mindkettő a porcos halak osztályába (Chondrichtyes) tartozó cápaféle; az óriáscápa (Cetorhinus maximus) és a 18 méteres maximális hosszúságot is elérő érdescápa (Rhincodon typus).
A Regalecus nemzetség másik faja, a kisebb R. russelii 4-6 méter hosszúra nőhet meg.
Eleven példány csak nagyon ritkán kerül az ember szeme elé,
a hevederhalak többségét partra sodródott tetemek alapján ismeri a tudomány. A közelmúltból a legnagyobb partra mosott tetemre 1996 szeptemberében San Diego (Kalifornia, Egyesült Államok) partjainál bukkantak rá, ennek a példánynak 7 méter volt a teljes hossza.
Mélyvízi életmódjának köszönhetően a hevederhal életmódjáról nem sokat tudunk. A bizarr élőlényt természetes élőhelyén először 2008 júliusában a SERPENT kutatási projekt tengerbiológusainak sikerült megörökíteniük egy mélytengeri robotkamera segítségével a Csendes-óceán kaliforniai partvidékén.
A hevederhal kozmopolita faj, világszerte előfordul a mérsékelt övi és szubtrópusi tengerekben.
Bizonyított tény, hogy honos a Földközi-tengerben is. A Messinai-szoros környékén 2003 júniusában éjszaka, felszín közelében sikerült egy példányt megfigyelni.
A hevederhal ragadozó életmódot folytat, fő táplálékát apró, mezopelágikus világító garnélák, lábasfejűek és halak alkotják.
Új-zélandi tengerbiológusok megfigyelése szerint a hevederhal érintésre elektromos ütést bocsát ki.
Eleven hevederhal megpillantásához azonban jó nagy adag, lottófőnyereményhez hasonló szerencse szükséges.