Alakváltó béka tréfálta meg a kutatókat

alakváltó béka címkép
Vágólapra másolva!
Percek alatt képes bőrének textúráját megváltoztatni egy egzotikus béka. A kétéltűek között egyedülálló „alakváltó tulajdonság” a környezetbe olvadást szolgálhatja.
Vágólapra másolva!

A különleges békára az Andok hegység nyugati részén található köderdőben bukkantak rá, egy madárrezervátum (Reserva Las Gralarias) területén. A köderdők a hegységek lejtőin alakulnak ki, vízutánpótlásukat a levegő páratartalmát megkötve szerzik be.

Nem hittek a szemüknek

A különleges fajt egy doktorandusz Katherine Krynak (Case Western Reserve University) és férje fedezték fel még 2009-ben. Az állat éppen békésen üldögélt egy mohával borított levélen, amikor befogták. A pár már korábban is végzett kutatásokat a környéken, ezzel a békával azonban eddig még nem találkoztak. Mivel bőrét tüskeszerű, göröngyös képződmények borították a pár viccesen „punk rockernek” keresztelte el a tudományosan Pristimantis mutabilis névre hallgató szerzetet.

Mikor a következő nap a kétéltűt kiszedték a tárolóedényből és egy sima, fehér színű műanyaglapra helyezték, megdöbbenve tapasztalták, hogy az állat már nem volt tüskés, bőrének textúrája a laphoz hasonlóvá, simává változott. Katherine és férje nem értették a szokatlan jelenséget, azt hitték, hogy rossz állattal tértek vissza az expedícióból. Egy hirtelen ötlettől vezérelve a kutatónő visszatette a békát a tárolóedénybe, amelyet időközben mohával bélelt ki. Ekkor jött az igazi meglepetés: az állat bőre rövid idő alatt ismét tüskéssé változott. Ezután másodszor is visszahelyezték a sima felszínű lapra: a béka bőre ismét egyenletes lett.

Átalakulás 330 másodperc alatt

Katherine Krynak elmondta, hogy a tüskés bőr és a színezet mohás környezetben gyakorlatilag láthatatlanná teszi a békát az ember számára. Az álca más ragadozókkal szembeni hatékonysága azonban még kérdéses és további kutatásokat igényel. A kétéltűt egyébként már három éve tanulmányozza egy kutatócsoport és sikerült kideríteni, hogy az átalakulás kicsivel több, mint öt perc (a megjelent kutatás szerint 330 másodperc) alatt végbemehet.

A Pristimantis mutabilis 330 másodperc alatt képes volt bőrének felszínét megváltoztatni Forrás: Zoological Journal of the Linnean Society

Hoppá, van egy másik

A Pristimantis mutabilis azonban nincs egyedül. A mostani felfedezéssel párhuzamosan egy másik kutatócsoport (Universidad Tecnológica Indoamérica, Ecuador) egy, már korábbról ismert rokonfajnál hasonló képességet fedezett fel. A Prismantis sobetes nagyjából kétszer akkora, mint a P.mutabilis, bőrének textúrája azonban hasonlóan ment át tüskésből simába, amikor egyenletes felületű lapra helyezték.

A házaspár és az ecuadori kutatócsoport az eredményeket most közösen jelenteti meg a Zoological Journal of the Linnean Society című szaklapban. A vizsgálatok azonban nem érnek véget. Kérdéses például, hogy a többi rokonfaj is rendelkezik-e alakváltó képességgel, és ha igen, az miként fejlődött ki: egy közös ős örökítette át a leszármazottakra, vagy az evolúció során, külön alakult ki az egyes békafajoknál.

Nehezíti a fajmeghatározást?

A mostani felfedezésnek van egy nagyobb volumenű hatása is. A fajmeghatározás során - annak megkülönböztetése, hogy egy, vagy két különböző fajról van-e szó - kulcsszerepet töltenek be az állatok egyedi, külső jegyei. Ezt a rendszert nehezítik meg a mostani eredmények, hiszen első látásra nem mindig lehet tudni, hogy egy újonnan felfedezett állat képes-e külsejét módosítani, vagy sem. Ez különösen akkor probléma, ha a faj azonosításához csak egy vagy két begyűjtött példány áll rendelkezésre. Éppen ezért a jelenlegi kutatás résztvevői úgy vélik, újra kell gondolni az azonosítási procedúrát: több fotó, vagy videofelvétel, illetve hosszabb, alaposabb megfigyelés kell ahhoz, nehogy egyetlen fajt az említett képességek miatt kettőnek nézzünk.