Játékból áshatnak hóalagutat egyes madarak

zsezse
Zsezse (Carduelis flammea)
Vágólapra másolva!
Ami nálunk a hóemberkészítés, az a madaraknál a hólabirintus ásás. Egyes fajoknál már régóta megfigyelt viselkedésről van szó, azonban egészen idáig nem találtak magyarázatokat arra, miért is csinálják ezt az állatok. 
Vágólapra másolva!

Az egész úgy kezdődik, hogy egy madár úgy gondolja, alagutat váj a hóba. Miután nekikezd a tevékenységnek, egy újabb példány követi, majd újabb és újabb egyedek, végül pedig már az egész csapat hólabirintust fog készíteni.

Bernd Heinrich, a Vermonti Egyetem professzora ezt a viselkedést tanulmányozta zsezséknél (Carduelis flammea) az egyesült államokbeli Maine nyugati részén. Összesen 150 madarat figyelt meg, amik 252 üreget és alagutat ástak a havas tájba 2012. november és 2013. február között, eredményeit pedig most közölte a Northeastern Naturalist című szaklapban. Konkrét választ nem sikerült találnia, teóriái azonban vannak.

Játékos madarak

„Sokat kutattam, hogy mi válthatja ki ezt a cselekvést, de nem találtam semmilyen kézenfekvő magyarázatot” – mondta Heinrich. Annyi biztos, hogy szociális vonatkozású tevékenységről van szó. „Ha egy madár elkezdi, a legtöbb példány csinálni fogja” – tette hozzá a kutató.

A tanulmány készítése során nem találtak arra bizonyítékot, hogy a zsezsék élelmet kerestek volna a hóban, az alagút közelében még növények sem voltak. Az sem valószínű, hogy a madarak fürödtek volna, mivel tollazatuk nagyon tiszta volt, és menedéket sem kerestek. Felmerülhet a kérdés: csak játszottak?

Zsezse (Carduelis flammea) Forrás: Wikipedia

„A játékot egy olyan viselkedésként jellemezhetjük, aminek nincsenek azonnali funkciói, úgyhogy ebben az értelemben igen, játékról beszélhetünk” – mondta Heinrich.

A tevékenység a külső szemlélőnek játékosnak tűnhet, azonban komoly gyökerei lehetnek. „A hólabirintus készítésnek a hidegebb, északi területeken élő példányoknál lehet nagyobb jelentősége, ugyanis óvhat a rendkívül hideg időjárástól – magyarázta a kutató. A hólalagutakban töltött éjszakák segíthetnek a túlélésben a fagyos tundrán, ezzel párhuzamosan viszont a madarak kiteszik magukat az alagútásó ragadozók (például a rövidfarkú cickányok) támadásainak.

Nem mindenhol hasznos a hóalagút

A sarkvidéken a zsezsék biztosak lehetnek abban, hogy ha éjszaka a hó alá rejtőznek, reggel gond nélkül kibújhatnak alóla, mivel nem fog olvadni.

Maine államban azonban rendszeresen tapasztalható hóolvadás, a madarak tollazatára folyó víz pedig az éjszakai lehűlés során megfagyhat, ami akadályozza az állatokat a repülésben, és így a menekülésben. „A legjobb alkalmazkodási képesség halálos csapdává válhat, ha a körülmények megváltoznak” – mondta Heinrich. Az elméletek mellett azonban tény, hogy valami gátolja a Maine-ben élő zsezséket abban, hogy éjszaka a hótakaró alá rejtőzzenek.

„Talán felismerik, hogy az itt található erdő nem a sarkvidéki tundra része, és lehetséges, hogy van egy hőmérsékleti és éhségküszöbük, ami alatt nem kockáztatják meg az éjszakai bujkálást a hólabirintusban” – mondta Heinrich.