Magyar fotós is díjat nyert az Olympus pályázatán

Pesthy Gábor Olympus fotópályázat
4.
Vágólapra másolva!
Ma hirdették ki az Olympus 2014-es digitális mikrofotó pályázatának nyerteseit. A győztesek között szerepel a keszthelyi Pintér Csaba is, aki a negyedik helyet szerezte meg a majdnem 2500 induló közül párzó ormányos bogarakat ábrázoló képével.
Vágólapra másolva!

Immár 11 éve rendezi meg mikrofotó versenyét, a BioScapes Digital Imaging Competitiont a fényképezőgépeket, orvosi műszereket és más berendezéseket gyártó Olympus cég. Idén majdnem 2500 pályázat közül választották ki a nyertest, aki 5000 dollár értékű Olympus felszerelést nyert.

Az első díjat egy videó nyerte, amelyet a Howard Hughes Orvosi Intézet kutatói, William Lemon, Fernando Amat és Philipp Keller készítettek. A videón az ecetmuslica lárvája fejlődésének egy szakasza látható gyorsított felvételen (fent háti, alul hasi nézetben). Lenyűgöző a sejtek csoportokba rendeződésének folyamata, majd az, ahogy a „kész” lárva a videó végén kimászik a képről.

„Az Olympus BioScapes filmek és fényképek iránt érdeklődik a nagyközönség is, és a mikroszkópos kutatások támogatása ráirányítja a figyelmet a világ laboratóriumaiban folyó létfontosságú munkára, így a fiatalokat is ösztönzi arra, hogy tudományos területen csináljanak karriert” – mondta Hidenao Tsuchiya, az Olympus Scientific Solutions Americas elnöke.

Dr. Pintér Csaba sztereómikroszkóppal készített képe a Phyllobius roboretanus ormányos párzásáról negyedik helyezett lett Forrás:http://www.olympusbioscapes.com/gallery/year/2014

2. helyezett

Patkány kisagya 300x-os nagyításban (Thomas Deerinck, USA) Forrás:http://www.olympusbioscapes.com/gallery/year/2014

3. helyezett

Kacsakagyló csápszerű testfüggeléke, amely a planktonszervezetek begyűjtésére szolgál (Igor Siwanowicz, USA) Forrás:http://www.olympusbioscapes.com/gallery/year/2014