Vágólapra másolva!
Egy Sony Action Cam kamerával felszerelt rétisas körözött London egén, elrepülve a város legismertebb épületei mellett. Az akció nem volt öncélú: a veszélyezetett állatfajok védelméért folyik a kampány. Némi fondorlattal magunk is nyomába szegődhetünk.
Vágólapra másolva!

Az akcióval a Természetvédelmi Világszövetség 1964-ben alapított Vörös listájának ötven éves fennállására emlékeztek. A lista többet jelent veszélyeztetett fajok egyszerű felsorolásánál, hiszen már az összeállítása is jelentősen hozzájárul a természetvédelmi problémák felméréséhez, léte pedig felhívja a figyelmet a biológiai sokféleség fontosságára.

A kicsiny kamerát egy kézhez szoktatott rétisas (Haliaeetus albicilla) viselte (a videó első snittjén jól látszik, ahogy visszaszáll gazdájához), és olyan nevezetes helyszíneket látogat végig, mint a Szent Pál-székesegyház, a Tower Bridge vagy az Olimpiai Park.

Ha a sas nyomába erednénk, de tartunk attól, hogy kipróbáljuk a siklóernyőt, ne adj' Isten a wingsuitot, adhat némi reményt az Oculus Rift és Zürichi Képzőművészeti Egyetem koprodukciójában készült madárszimulátor, a Birdly.

A képre kattintva indul a videó! Forrás: vimeo/maxR