Az öt legfurább tárgy az űrben

A Csillagok háborúja fénykardjának markolata két hétig repült a Föld körül a Discovery fedélzetén

Legújabban a Scientific American mutatott be öt olyan érdekes vagy különös tárgyat, amely az űrben járt. Ne gondoljuk persze, hogy az eddigi körülbelül 500 űrhajós közül csak minden századik vitt fel titokban – vagy éppen engedéllyel – valamilyen furcsa dolgot. A világhálón több különböző összeállítást is találhatunk, a keringő pletykákról nem is beszélve.

Sonkás szendvics

Az űrhajózás kezdeti éveiben az űrételek még aligha voltak étvágygerjesztőek. A műanyag zacskóba préselt poroknak csak a színük különbözött. Az űrhajósnak nem kellett mást tennie, mint a zacskó szelepes nyílásán keresztül vizet – jobb esetben meleg vizet – nyomni a belsejébe. Miután a por feloldódott, ugyanazon a nyíláson keresztül ki lehetett szívogatni az ebédet vagy vacsorát.

Nem csoda, hogy John Youngnak kedve támadt valami komolyabb ételre. Így aztán (a beavatott technikusok segítségével) eldugott egy marhahúsos szendvicset a szkafandere zsebébe, amelyet odafent útitársa, Gus Grissom legnagyobb megrökönyödésére előhúzott a zsebéből, és jóízűen elfogyasztott. Becsületére legyen mondva, a dugi kaját megfelezte Grissommal.

Ma már nem csak porokat esznek az űrben Forrás: NASA

Mindez még tényleg a hőskorban, 1965 márciusában történt, amikor Young és Grissom a Gemini–3 fedélzetén indult a világűrbe. Az apró stikli nem törte derékba Young űrhajós karrierjét, a NASA egyik legtapasztaltabb űrhajósa lett. A szendvicses kaland utáni évben a Gemini–10 parancsnoka volt. Az Apollo–10-zel körberepülte a Holdat, majd az Apollo–16 parancsnokaként le is szállt égi kísérőnkre. 1981-ben ő volt az űrrepülőgép első repülésének parancsnoka, majd később még egy űrrepülőgépes küldetést is irányíthatott.

John Young később a Holdra is eljutott. Arról nem szól a fáma, oda is vitt-e magával egy kis hazait Forrás: NASA

A szendvics fogyasztása a súlytalanságban mindamellett kockázatos vállalkozás volt. A leváló és a súlytalanságban szanaszét repkedő morzsákat az űrhajós véletlenül akár be is lélegezheti, ami súlyos következményekkel járhat. (Youngnak egyenként kellett összeszedegetnie a morzsákat). Éppen ezért kenyeret egyáltalán nem visznek fel az űrbe. Mint a kanadai Chris Hadfield, az ISS közelmúltbeli parancsnoka Egy űrhajós tanácsai a földi élethez című könyvében leírja, rengeteg ragacsos állagú étel van, például a zabkása, a puding és a főtt spenót, amelyeket azért készítenek ilyenre, hogy egyszerűbb legyen a kanálra és azzal a szájukba tenni, elkerülve, hogy az étel darabjai szanaszét röpködjenek.

Az Erő velük volt

A Discovery hét űrhajósa 2007-ben a Csillagok háborúja című filmsorozatban használt fénykard markolatát vitte magával az űrbe. Ezúttal szó sem volt titokról, olyannyira, hogy a filmbeli eszközt maga a rendező, George Lucas bocsátotta a NASA rendelkezésére, persze csak kölcsön. A NASA ezzel tisztelgett a filmsorozat első része bemutatásának 30. évfordulója előtt.

A Csillagok háborúja fénykardjának markolata két hétig repült a Föld körül a Discovery fedélzetén Forrás: NASA

Az űrhajósok azonban a fedélzeten nem játszottak Luke Skywalker fegyverével, hiszen a küldetés során két fontos elemet kellett a Nemzetközi Űrállomáshoz kapcsolniuk, de azért rámutattak a sci-fi és az űrrepülés valósága közötti fontos párhuzamokra, kapcsolatokra. A különös eszköz két hét alatt közel tízmillió kilométert tett meg a Föld körül.

A Discovery űrrepülőgép STS–120 küldetésének emblémája az eredeti fénykarddal Forrás: Master Replicas/NASA

A föld alól az űrbe

Ugyancsak hivatalos megemlékezésként járt az űrben egy régészeti lelet. A mai USA területén 1607-ben alapították az angol telepesek Jamestownt. Az első állandó angol telep a XVII. században Virginia fővárosa volt. A terület régészeti feltárása 1994-ben kezdődött. Az ólomból készült kis táblácska az ásatások eredményeképpen – sok ezer további lelettel együtt – 2006-ban egy kút fenekéről került elő.

Valószínűleg a hajó rakományán az úti célt jelölhette a „Yames Towne” felirat, az Anglia és a gyarmat között már a kezdet kezdetén élénk kereskedelmi forgalom jeleként. A táblácskát – két, az eseményre kiadott emlékérem társaságában – Jamestown alapításának 400. évfordulója alkalmából az Atlantis vitte magával 2007 márciusában. A világűrt is megjárt történelmi emlék ma a Jamestown múltját bemutató múzeum becses darabja.

Jó, ha van nálad egy kis apró

Gus Grissom olyan nagyon nem lepődhetett meg az űrbe csempészett szendvicsen, mert ő is megérte a pénzét. Az aprópénzét. Amikor az USA második űrhajósaként 1961 nyarán a Liberty Bell 7 kabinban negyedórás szuborbitális repülést (űrugrást) hajtott végre, ott csörgött a zsebében egy kis apró. Ötven darab tízcentes érme. Biztos, ami biztos. Ha az űrben nem lenne alkalom elkölteni, akkor talán a hazaérkezés után a tíz cent sokszorosát éri majd egy-egy darab. Terve azonban kudarcba fulladt. Miután az űrkabin leérkezett az Atlanti-óceánra, idő előtt kinyílt a zárófedél – vélhetően műszaki hiba miatt. A kabinba beömlött a víz, az űrhajóst az utolsó pillanatban sikerült kimenekíteni, az űrhajó azonban elsüllyedt – a tízcentesekkel együtt. Csaknem négy évtizedig pihent 4,5 kilométer mélyen az óceán fenekén, 1999-ben emelte ki egy expedíció. Az űrhajó és az érmék ma a Kansas Cosmosphere and Space Center kiállításán tekinthetők meg.

Gus Grissom űrkabinja csaknem négy évtizedig pihent a tenger mélyén, 1999-ben emelték ki az űrhajós által elrejtett aprópénzzel együtt Forrás: Kennedy Media Gallery

A sors iróniája, hogy Grissom ezt már nem érhette meg. Az Apollo–1 tragédiájában, amikor 1967 januárjában az indítóállványon álló űrhajóban gyakorlatozás közben tűz ütött ki, hősi halált halt.

Golf a Holdon

Nem kevés előkészületet igényelhetett Alan Shepard akciója. Az Apollo–14 űrhajósa 1971 februárjában három napot töltött a Holdon, Edgar D. Mitchell társaságában. Shepard egy 6-os méretű vas golfütő-fejet és két golflabdát csempészett a Holdra. Az ütő szárát nem kellett magával vinnie – az amúgy is túl feltűnő lett volna –. mert a fejek „véletlenül” pontosan ráilleszthetők voltak a holdkőzetek gyűjtéséhez használt egyik eszköz nyelére. Több ütést is végzett, persze csak egy kézzel, a szabályos ütésre a szkafander merevsége miatt nem is gondolhatott. Végül teljes erővel ellőtte az egyik labdát. Érzése és a felvétel tanúsága szerint a labda „mérföldekre és mérföldekre” repült. Ez azonban erős túlzásnak bizonyult, későbbi becslések szerint a labda 200–400 méter távolban eshetett le. Az űrhajóst az téveszthette meg, hogy a labda útja a földihez képest szokatlanul sokáig tartott.

Később kiszámították, hogy ha az űrruha nem akadályozná a golfjátékost, akkor a csekélyebb holdi gravitációban egy jól irányzott, erős ütéssel valóban el lehetne 2,5 mérföld (4 km) távolságig ütni a labdát, miközben az nem kevesebb mint 70 másodpercet töltene a magasban.