Hatalmas robbanás történt a Jupiteren

Vágólapra másolva!
Több mint száz kilométeres felfénylést filmeztek le a Naprendszer legnagyobb bolygóján, amelyet egy kisbolygó vagy üstökösmag becsapódása okozhatott.
Vágólapra másolva!

Nem ritka, hogy a Jupiterbe kisebb-nagyobb testek csapódnak, mert nagy a tömegvonzása és közel van a fő kisbolygóövhöz. Egyébként ez a Föld szerencséje is: azzal, hogy a Jupiter sok ilyen testet begyűjt, kevesebb ér el bennünket.

A legutóbbi becsapódást idén szeptember 10-én figyelte meg Dan Petersen oregoni amatőrcsillagász, miközben élőben vizsgálta az égitestet. A megfigyelését azonnal jelentette a Hold- és Bolygóészlelők Egyesületének levelezőlistáján. Ezután az első látványos felvétel George Halltól, egy texasi amatőrcsillagásztól érkezett, aki véletlenül éppen a becsapódás időpontjában készített webkamerás videofelvételt az óriásbolygóról - írja a Hírek.csillagászat.hu.

Forrás: Cloudy Nights/George's Astrophotography
Egy képkocka George Hall videójából, bal oldalon a becsapódás nyomai

Petersen becslése szerint a felfénylés körülbelül 160 kilométer (100 mérföld) átmérőjű lehetett, és 1,5-2 másodpercig tartott. Hasonló becsapódások legutóbb 2010 nyarán történtek a Jupiteren. A leglátványosabb ilyen esemény a több darabra szakadt P/Shoemaker-Levy 9 üstökös becsapódása volt 1994-ben.