Kihirdették az Akadémia borait

Vágólapra másolva!
Borversenyünkön a bor tudósainak alkotásait mustrálva a tudomány borát kerestük, hogy méltó helyet találjon a nagy felismerések, találkozások, a jelentős döntések kísérőjeként - így köszöntötte az egybegyűlteket - borászokat és újságírókat - az MTA elnöke a Magyar Tudományos Akadémia első Országos Minősített Borversenyének sajtónyilvános eredményhirdetésén. Pálinkás József bejelentette: a tavaly elindított kezdeményezéssel a Tudományos Akadémia választott borai a legszebb magyar borász-hagyományok hiteles képviselőivé kívánnak válni, amelyek bármely nemzetközi megmérettetésen kiválóan megállják helyüket.
Vágólapra másolva!

A Magyar Tudományos Akadémia nem csupán a "száraz" tudomány, de az ízes hazai kultúra, a nemes gondolatok és alkotások megalapozója és támogatója is - tette hozzá az elnök, aki a verseny borászokból és borhoz értő tudósokból álló zsűrijének elnökeként okleveleket adott át a győzteseknek és a helyezetteknek.

A felső kategóriás fehérborok között a Mátraalja borvidék 2008-as évjáratú Mátrai Hárslevelűje győzedelmeskedett. A nyolcéves 70 hektárral rendelkező Borpalota Borászat & Szőlőbirtok alkotását Varga Péter borász mutatta be: "A Hárslevelu szőlőfajta bora ritka komplexitást ért el 2008-ban. Illatában még kacéran virágos, nektárosan bódító, ízeiben viszont a töppedt szőlő, a napszárította barack, aszalt füge és a sziklaszilárd savszerkezet alkot különleges harmóniát. Ritka bor nemes pillanatokra!"

A felső kategóriás vörösborok közül Tiffan Ede és Zsolt Pincészetének remekműve, a 2007-es évjáratú Cuvée Carissimae nyerte el leginkább az MTA borbíráinak tetszését. Tiffán Ede kétség kívül Villány meghatározó személyisége. A 28 hektár nagyságú Tiffan pincészet legjobb területei a Kopár, az Ördögárok, a Várerdő és a Jammertal dűlőben találhatók. "A cuvée kizárólag a Kopár-dűlő termése, cabernet sauvignon, merlot és cabernet franc fajtákból készült. Koncentrált és harmonikus bor kedves gyümölcsösséggel, az új fahordós érlelés finom, csokoládés aromájával és hosszú utóízzel - mutatta be a nyertes vörösbort Tiffan Ede.

A szintén a felső kategóriához tartozó desszertborok között az idei verseny győztese a Tokaj-Hegyalja borvidék Úri Borok Pincészetének 1999-es évjáratú, 6 puttonyos Tokaji Aszúja. Gergely Vince borász elmondta: 16 hektárnyi szőlőjük főleg a tállyai Bojta dűlőben és Mádon a Szt. Tamás déli gerincén valamint a Dancka dűlőben található. Pincészetük elsősorban magas értékű édes borok előállítására összpontosít.

A további borokról és helyezésekről az MTA honlapján olvashat.