A COROT-szonda első exobolygója

Vágólapra másolva!
Az európai kooperációban üzemeltetett COROT űrteleszkóp azonosította az első exobolygóját.
Vágólapra másolva!

A COROT-szonda 2006. december 15-én, magyar idő szerint 15:23-kor startolt Bajkonurból. Az űreszköz elnevezése a COnvection ROtation and planetary Transits, azaz a konvekció, tengelyforgás és bolygóátvonulás szavak kezdőbetűiből áll össze. A programban hazánk az MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézete révén vesz részt.

A szonda az első exobolygóját üzemelésének megkezdése után 60 nappal azonosította. A felfedezés ún. okkultációs technikával történt: a csillag fényességének csökkenését sikerül kimutatni, amikor bolygója elhaladt előtte.

A kérdéses objektum egy 1500 fényévre, a Monoceros (Egyszarvú) csillagkép irányában lévő, Napunkhoz hasonló égitest körül kering. Az új planéta sugara kb. 1,78-szorosa a Jupiterének, keringési ideje pedig mindössze 1,5 nap.

Az égitest a forró Jupiterek, tehát a csillagunkhoz nagyon közeli keringő óriásbolygók közé tartozik. Az exobolygót később földi teleszkópokkal is megfigyelték, így sikerült végül spektroszkópiás úton meghatározni, hogy a COROT-Exo-1b jelű planéta tömege 1,3-szorosa a Jupiterének. Eddigi ismereteinket összevetve feltehetőleg a mi Jupiterünkhöz viszonylag hasonló, de sokkal melegebb légkörű égitest lehet.

A COROT egyéb kutatási területein is jól teljesített, ennek keretében egy kettőscsillagnál feltehetőleg a mágneses tér változásaival kapcsolatban jelentkezett fényváltozást rögzített. Emellett a Nap rezgéseihez hasonló oszcillációk nyomára is akadt néhány csillagnál.

Forrás: CNES, ESA

Fantáziarajz a COROT üzemeléséről: egy távoli csillag előtt elhaladó exobolygót a csillag fényének csökkenése révén azonosítja az űreszköz (CNES, ESA)

A megfigyelési adatok pontossága arra utal, hogy a COROT képes lesz a Földünkhöz hasonló kisebb tömegű exobolygókat is felfedezni. Az űrteleszkóp tehát nem csak beválthatja, hanem túl is teljesítheti a korábban tervezett pontosságot. Az is elképzelhető, hogy a műszer nem csak a csillag előtti áthaladások alkalmával tud exobolygókat kimutatni, hanem a planétáról visszavert sugárzás jelenlétét, illetve hiányát is képes lesz érzékelni.

Kereszturi Ákos