Eddig ismeretlen ábrákat rejt Stonehenge

Vágólapra másolva!
Stonehenge ősi kőoszlopain eddig ismeretlen, bronzbaltával bekarcolt, szemmel már fel nem ismerhető vonalakat fedeztek fel a Wessexi Régészeti Intézet kutatói. A karcolatokat lézerrel letapogatva és háromdimenziós képpé alakítva sikerült láthatóvá tenni az erősen megrongálódott ábrákat, s folyik a további 80 kőoszlop átvizsgálása.
Vágólapra másolva!

Anglia egyik nemzeti szimbólumának, legismertebb történelem előtti emlékének eredetét, titkait már számtalan kutatás igyekezett föltárni. Wessexi régészek letapogató lézertomográfia segítségével olyan ábrákat fedeztek föl az évezredes építményen, amely eddig elkerülte a kutatók figyelmét: három vésett baltaábrázolást. Az idő sürgeti a további ábrákat kereső szakembereket, akik attól tartanak, az utolsó pillanatban kezdték meg a vésetek letapogatását, mielőtt azok az időjárás erőitől örökre lekopnának a kőmonstrumokról (látogatókat már nem engednek az oszlopok közvetlen közelébe).

Stonehenge építése kb. 4300 évvel ezelőtt vette kezdetét, a néhány milliméter mélységű ábrák korát azonban a Kr. e. 1800 körüli időre becsülik, mivel ekkor kezdtek az emberek bronzbaltákat használni. Ilyen, baltát szimbolizáló ábrákat gyakran találnak Nagy-Britanniában, s a régészek föltevése szerint a vésések a halottak emlékét őrizhették. Ez a stonehenge-i ábrák esetében is valószínűnek tűnik, s első hallásra ellentmondani látszik annak az elterjedt véleménynek, amely szerint a hatalmas emlékmű egyfajta naptár vagy csillagvizsgáló volt. Lehetséges ugyanakkor, hogy az évezredek folyamán Stonehenge több különböző kultikus és gyakorlati szerepet is betöltött.

Forrás: Wessex ArchaeologyStonehenge kőoszlopairól és a rajtuk látható különféle vésésnyomokról már 1953-ban, s azóta nem egy alkalommal készültek fényképek, ám a mostani lézeres vizsgálatok rámutattak, hogy a vésett ábrákat rohamosan pusztítja az idő vasfoga, s addig kell megörökíteni, feltárni a legapróbb nyomokat is, amíg észlelhetőek.

A régészek most Stonehenge mind a 83 kövét meg akarják vizsgálni, mielőtt az időjárás viszontagságai teljesen tönkretennék a kövekben rejlő ábrákat.