Már az óvodások sem mozognak eleget

Vágólapra másolva!
Már az óvodáskorú gyermekek sem mozognak eleget, s ez komoly aggodalomra ad okot a következő nemzedékek fizikai és pszichés jólétét, magatartását és tanulási képességeit illetően - állapították meg a skóciai Glasgow egyetemének munkatársai.
Vágólapra másolva!

Egy hároméves kisgyerek tényleges fizikai aktivitása átlagban napi 20 percnél nem több - írja a The Lancet című brit orvosi lap a glasgow-i kutatók eredményeiről beszámolva. A vizsgálathoz 78 hároméves gyermeket választottak ki, és mindegyikük csuklójára egy matchbox méretű úgynevezett gyorsulásmérőt erősítettek. A berendezés, amelyet reggeli felkelésüktől az esti lefekvésig kellett viselniük, pontosan rögzítette a kisgyerekek napi fizikai aktivitásával kapcsolatos adatokat, és azt, hogy szervezetük eközben összesen mennyi kalóriát égetett el.

Mintha csak aludnának

A vizsgálatból kiderült, a gyerekek átlagosan napi 1300 kalóriát égettek el, szemben az ajánlott napi 1500 kalóriával. A probléma oka a mozgáshiány - vélik a glasgow-i kutatók. A hároméves korú gyermekek ugyanis még nem "eszik túl magukat", mint a tizenévesek, sőt ez a korosztály ma körülbelül 25 százalékkal kevesebb kalóriát fogyaszt, mint 25 évvel ezelőtt. Fizikai aktivitásuk azonban drámai mértékben csökkent: alig égetnek el több kalóriát az ébren töltött 9-10 óra alatt, mintha csak pihennének vagy aludnának. Kevés az az átlagosan napi 20 perc, amikor olyan tevékenységet végeznek, amitől kicsit kimelegszenek vagy lélegzetvételük felgyorsul.

Mindezért hibáztathatóak a szülők, akik leültetik a kicsiket a televízió- és videokészülékek elé, bárhová is mennek, szinte mindenhová autóval viszik a gyerekeket, ha pedig nem, akkor babakocsiba ültetik még a hároméves gyermeket is, aki pedig már nyugodtan sétálhatna szülei mellett.

A kisgyermekkori ülő életmód a későbbi súlyproblémák okozója lehet, de nem csupán erről van szó. Az aktívabb gyermekek jobb magaviseletűek, hatékonyabban is tanulnak, mert a fizikai erőfeszítés jótékonyan hat az agy fejlődésére - hangsúlyozzák a vizsgálatban részt vevő kutatók.