Nem ütközés okozta a zajt az űrállomáson

Vágólapra másolva!
Orosz hivatalos bejelentés szerint az űrállomásnak nem ütközött neki külső objektum, a zaj belülről származott, egy fedélzeti berendezésből.
Vágólapra másolva!

Mint arról csütörtökön beszámoltunk, a Nemzetközi Űrállomás (ISS) legénysége rövid, fémes csattanásról számolt be szerdán, mintha valami kívülről az űrállomásnak csapódott volna.

Orosz hivatalos bejelentés szerint az űrállomásnak nem ütközött neki külső objektum, a zaj belülről származott, egy fedélzeti berendezésből. Mint azt már tegnap is olvashatták, a robotkarra szerelt kamerával történő átvizsgálás során nem észleltek sérülést a burkolaton. Nem történt nyomáscsökkenés egyik rendszerben sem, és az űrhajósok teljes biztonságban vannak.

Az amerikai védelmi hivatal egyébként folyamatosan ellenőrzi az űrállomás pályáját, radarral figyelve az esetleges űrszemét-darabokat. Amennyiben veszélyhelyzet állna elő, az űrkomplexum pályájának magasságát módosítani lehet.

Űrjárművek a Katalógusbanhttp://vizsla.origo.hu/katalogus/011/217/index.html

A legénység amerikai tagja, Michael Foale egyébként már másodszor élt át ilyen "idegesítő" csattanást. 1997-ben ugyanis az azóta megsemmisített Mir űrállomás fedélzetén tartózkodott, amikor egy Progressz teherűrhajó nekicsapódott az orosz szerkezetnek, tönkretéve legértékesebb modulját - írja a BBC.