A teljes holdfogyatkozásról képekben

Vágólapra másolva!
Teljes holdfogyatkozásban gyönyörködhettek hazánk lakói a november 9-ére, vasárnapra virradó éjjel, ám a jelenséget a világ számos pontján - Johannesburgtól New Yorkig - is megfigyelték.
Vágólapra másolva!

A Hold közép-európai idő szerint fél egy után két perccel kezdett belépni a Föld teljes árnyékába, majd korongja fokozatosan elsötétült. A teljes fogyatkozás mintegy 25 percig tartott, és fél 3 után már megkezdődött a teljes árnyékból való kilépés, ami hajnali 4 óra után öt perccel fejeződött be. A teljesség alatt sem tűnt el teljesen égi kísérőnk, de színe mélyvörösre váltott.

Az időjárás az ország nagy részén kegyes volt hozzánk, és sokan élőben is megcsodálhatták az eseményt. Aki kimaradt belőle, annak javasoljuk, hogy tekintse meg képgalériánkat, ahol a világ több táján készült felvételek segítségével alkothat képet az eseményről.

A vasárnapi égi jelenséghez hasonlóra alig fél évet kell várni: teljes holdfogyatkozás legközelebb 2004. május 4-én lesz.