Élettartam: plusz 7,5 év az optimisták javára

Vágólapra másolva!
"Légy derűlátó, és ne aggódj az idő múlása miatt" - lehetne ez a most már tudományosan is bizonyított élethosszabbító recept rövid összefoglalója. Egy amerikai tanulmány szerint a pesszimizmus a dohányzásnál és az elhízásnál is károsabb lehet az egészségre.
Vágólapra másolva!

Az élet nem lesz rosszabb az öregedéssel, s ha a korral mozgékonyabb és rugalmasabb ugyan senki sem lesz, ez még nem jelenti, hogy a nyugdíjas éveket az elmúlás felett érzett bánkódással és a ráncok számlálásával kell tölteni.

Ez a felfogás nemcsak kellemesebbé teszi az életet, de meg is hosszabbítja azt - derült ki egy, a pozitív gondolkodás erejét tanúsító amerikai kutatásból. Az optimisták tehát tovább élnek, mint az öregedés miatt aggódó társaik. Míg a borúlátók kellemetlenül érzik magukat a nyugdíjaskor közeledtével, és így - az idő múlását visszafordítani nem tudó - kesergésükkel károsítják egészségüket, addig az élet körforgását elfogadók hozzáállása még annál is hasznosabb lehet, mintha leszoknának a dohányzásról vagy rendszeresen sporttal tartanák testüket karban. Számokra lefordítva ez a különbség átlagosan plusz hét és fél év az optimisták javára - világított rá a pszichológuscsoport kutatása.

Úgy tűnik, a gondolat a test működését befolyásoló igen fontos tényező. A kutatás vezetője, a Yale Egyetem munkatársa, Becca Levy a BBC tudósításában elmondta: a pozitív életszemlélettel még az alacsony vérnyomás és koleszterinszint hatása is felülmúlható, pedig ez utóbbiak már magukban meghosszabbítják az életet - átlagosan 2 évvel.
A vizsgálat során 660 ötven év feletti önkéntes adatait és kérdésekre adott válaszai között kerestek összefüggéseket.

A szakemberek szerint ezentúl egyértelmű, hogy a megfelelő életszemlélettel pluszéveket nyerhetünk, azonban nem szabad csak erre a tényezőre korlátozni a figyelmet, amikor a hosszú élet titkát kutatjuk - tette hozzá Levy.

Az eredményt korábbi kutatások is erősítik, amelyek szerint az öregséggel kapcsolatos negatív sztereotípiákat magukévá tevők rosszabbul reagálnak a stresszre, s ennek a szív és az artéria látja a kárát. Egy derűs mosoly tehát a ráncokat ugyan nem simítja ki, a földi létet viszont minden bizonnyal elnyújthatja.