Szenzációs bejelentést tett a TV2

Enikő és Peti, Házasság első látásra
Vágólapra másolva!
Az év harmadik hónapjában is kiélezett a két legnagyobb tévétársaság versenye. A TV2 teljes napon, mindhárom célcsoportban legyőzte az RTL-t és portfólió szinten is az első helyen végzett (A18-59, A18-49 és A4+). A hétköznap esték kiemelten sikeresek a TV2 számára, márciusban főműsoridőben is fölényesen legyőzte a TV2 az RTL-t, a TV2 Csoport pedig az RTL Magyarországot.
Vágólapra másolva!

A saját gyártású műsorok közül a Kincsvadászok 1. évada márciusban ért véget. A régiségeket felkutató műsor egy-egy epizódja átlagosan 558 ezres nézőszámot ért el a teljes lakosságon belül, a műsor sikere tehát megkérdőjelezhetetlen. A műsor minden epizódja kimagasló eredménnyel nyerte a műsorsávját a fő vetélytárssal szemben, mindhárom kiemelt célcsoportban.
A Házasság első látásra a Kincsvadászokhoz hasonlóan szintén felülmúlta a várakozásokat, és hatalmas sikerrel fut hétköznaponként. A március 18-án debütált műsor eddig adásba került összes epizódja nyerte az idősávját a fő konkurenssel szemben mindhárom kiemelt korcsoportban, a teljes lakosság körében átlagosan közel 800 ezren kísérik figyelemmel. A műsornak a fiatalabb nézőket is sikerült elérnie, a 18-49 évesek körében például a március havi műsortoplista első helyén a Házasság első látásra március 27-i epizódja szerepel.
A Hazatalálsz 2. évada szintén márciusban kezdődött, és a fő kereskedelmi korcsoportban (A18-59), valamint a teljes lakosság körében nyeri az idősávját az RTL-lel szemben. A Szerencsekerék és a Next Top Model Hungary pedig a 18-49 évesek és a teljes lakosság körében tudta idősávjában felülmúlni márciusban az RTL-t.
A teljes lakosság körében továbbra is piacvezető a főműsoridős Tények és a Tények Plusz.
A reggeli infotainment műsorokat vizsgálva elmondható, hogy a Mokka és Mokkacino is toronymagasan idősávjuk legnézettebb műsorai havi és éves szinten is.
A kábelportfólió zászlóshajója a Mozi+, ami a legnézettebb kábelcsatorna márciusban és éves szinten is, a 18-59 és a 18-49 korcsoportban is, teljes napon és főműsoridőben egyaránt.