Nem sokkal az esküvő után elhagyta feleségét a TV2 sztárja

Kabai András, Házasság első látásra
Vágólapra másolva!
Tovább bonyolódnak a szerelmi szálak a TV2 sikerműsorában. A párok ismét találkoztak, ami ismét kínos jeleneteket okozott.
Vágólapra másolva!

A Házasság első látásra összes párja nemrég ismét találkozott, azonban mint pár nappal ezelőtt, most is számtalan konfliktus alakult ki a szereplők között. A figyelem középpontjában ismét Petra és András kapcsolata állt, hiszen a férfi nagyon megalázó módon viselkedett a nővel. Az ara számára is kiderült, hogy a férfi számot cserélt Laci párjával, Hildával, majd később András bevallotta, hogy a jelen lévő lányok közel Enikő az, aki külsőleg az esete.

A fiatal lány, - aki egyébként Peti párja - is úgy gondolja, hogy kölcsönös kettőjük között a szimpátia, ez pedig teljesen összezavarta őt.

"Ha a Peti nem lenne, akkor feléd nyitnék, mint férfi. 

Összezavartál most amúgy" - mesélte.

Andris úgy gondolja, hogy Enikő egy nagyon szép, vonzó nő, a beszélgetésük pedig elindult egy olyan irányba minek akkor és most ott volt a helye. Megkérdezte a lánytól, hogy elképzelhetőnek tartja-e, hogy közöttük kialakuljon bármiféle kapcsolat, azonban erre már nem kapott választ. Elismerte, hogy Enikő után Bogi majd Hilda tetszik neki a legjobban, ami a szakértők szerint sokat elárul az önértékeléséről, hiszen feleségét, Petrát nem említette meg.