Eltűnt a Kőgazdag fiatalok szereplője

Vágólapra másolva!
Már egy ideje nem posztolt a közösségi médiában a Kőgazdag fiatalokban látott Metta – most pedig azt is elmondta, miért.
Vágólapra másolva!

A Kőgazdag fiatalokban és A Nagy Őben is látott Dulin Metta minden magyarázat nélkül eltűnt a közösségi médiából, pár követője már aggódott is miatta.

"Sokszor van olyan, hogy ha valami furcsa dolgot vagy nem megszokott dolgot posztolok, akkor a követőim egyből reagálnak érdeklődően, hogy minden rendben van-e velem. Aktívak nagyon a követőim, mindig reagálnak, kifejezik a véleményüket vagy az ellenvéleményüket" – mondta a Ripostnak Metta, aki ennek ellenére döntött úgy, hogy tart egy kis szünetet.

"Egyáltalán nem volt kedvem posztolni az elmúlt napokban, sőt úgy hiszem, néha nem is árt egy kis Instagram-detox. 

Nálam mindig nagyon kedvfüggő a közösségi média, sőt egyenesen utálom azt érezni, hogy muszáj csinálnom.

Ha éppen megélni szeretném a pillanatot és nem megosztani, akkor teljesen félre tudom tenni a telefont” – tette hozzá az influenszer.