25 Harry Potter-színész, akik meghaltak a forgatás kezdete óta

Alan Rickman, Helen McCrory, Robbie Coltrane, AlanRickman, HelenMcCrory, RobbieColtrane
Fotó: AFP, Getty Images
Vágólapra másolva!
Az első Harry Potter-filmet még 2001-ben mutatták be, ami azóta is töretlenül népszerű. Azóta több mint 20 év eltelt, és vannak olyan színészek, akik a forgatás óta már nincsenek közöttünk. Alan Rickman, Helen McCrory és Robbie Coltrane nélkül nem lett volna ilyen sikeres a film.
Vágólapra másolva!

JK Rowling soha nem gondolta volna, de a Harry Potter-könyvekkel történelmet írt, hiszen műveit a mai napig milliók olvassák. A sorozat első kötete 1997-ben jelent meg Harry Potter és a bölcsek köve címmel, az ebből készült filmadaptációt pedig 2001-ben mutatták be, melyet sorra követett a további hat könyv és hét film. A sorozatból nemcsak film, de videójáték és rengeteg más termék is készült.

A főszereplőket még gyerekként ismerhettük meg, mára azonban már felnőttek. Azonban akadnak olyanok is, akik a forgatás óta már nincsenek köztünk, tragikus körülmények között haltak meg.

Richard Harris (Albus Dumbledore)

A legendás brit színész az első két Harry Potter-filmben alakította Albus Dumbledore igazgatót, aki mindig segített Harry Potternek és barátainak. A színészt 2002 augusztusában diagnosztizálták Hodgkin-kórral, miután tüdőgyulladással került kórházba. Állapota olyan súlyos volt, hogy nem tudtak segíteni rajta. 2002. október 25-én halt meg, 72 évesen.

Michael Gambon (Albus Dumbledore)

A színész a Harry Potter és az azkabani fogoly című filmben tűnt fel először, Richard Harris karakterét vitte tovább. Gambon tüdőgyulladásban, tavaly szeptember 27-én halt meg, 82 évesen.

Elizabeth Spriggs (A kövér dáma)

Spriggs csak a franchise első részében, a Harry Potter és a bölcsek köve filmben tűnt fel. Egy mozgó festményt alakított, aki a Griffendél klubhelyiség bejáratát őrzte, és csak azt engedte be, aki tudta a megfelelő jelszót. Spriggs 2008. július 2-án halt meg, 78 évesen. Halála után Dawn French vette át a szerepet.

Timothy Bateson (Sipor)

Bateson a mogorva házimanót, Siport alakította. Először a Harry Potter és a Főnix Rendje című filmben tűnt fel, azonban ez volt az utolsó munkája, ugyanis 2009. szeptember 15-én, 83 évesen meghalt.

Sipor karaktere feltűnt a Halál ereklyéi első részében is, ahol Simon McBurney szólaltatta meg a figurát.

Jimmy Gardner (Ernie Prang)

Jimmy Gardner a Harry Potter és az azkabani fogoly című filmben tűnt fel egy rövid, ugyanakkor kalandos jelenet erejéig. Ő vezette szabálytalanul a varázslók buszát, a Kóbor Grimbuszt, és ekkor hangzott el az a mára már legendássá vált mondat:

"Taposs bele Ernie!"

Gardner 2010. május 3-án halt meg.

Lapozzon a folytatásért!