Megrázó részletek derültek ki Szűcs Judith gyerekkoráról

Szűcs Judith
Vágólapra másolva!
Tavaly töltötte be a hetvenet Szűcs Judith, akit sokan csak diszkókirálynőként emlegetnek a mai napig. Sokan valószínűleg nem tudják róla, hogy milyen nehéz sorsú családból származott, hiszen ritkán beszél róla. Az énekesnő megrázó részleteket árult el gyerekkoráról, mely a mai napig nagy hatással van az életére.
Vágólapra másolva!

Már tíz éve él boldog párkapcsolatban Szűcs Judith, aki elsősorban családjára koncentrál az új párja mellett. Elmondása szerint boldog az új életében, teljesen megváltoztatta a szerelem.

Mellette megszelídültem. Gondoskodó nő lettem, aki piacra jár, süt-főz, aggódik.

A családommal töltött idő nagyon fontos nekem. A közönség diszkókirálynőként ismer, de itthon egy doromboló cica vagyok” - mondta viccelődve a hetvenéves énekesnő, aki a bátyja egyik lett származású barátjával esett szerelembe.

 

Szűcs Judith és párja már 14 éve élnek együtt, a férfi váratlanul lépett be az énekesnő életébe, amikor már teljesen lemondott a szerelemről. Elmondása szerint azért nem mutatja meg nyilvánosan, mivel párja civil és nem akar szerepelni, de nagyon jól megvannak együtt, és nem terveznek összeházasodni, de az eljegyzésen túl vannak.

Szűcs Judith azt is elárulta, hogy bár sokat változott a személyisége, alapvető dolgokon nem tud változtatni, hiszen gyerekkorából hozza azokat a beidegződéseket. Az énekesnő ötgyerekes családban nőtt fel, szülei szegények voltak, ezért sok vágyáról le kellett mondania akkoriban.

Szegények voltunk, heten laktunk egy 53 négyzetméteres házban Sashalmon. Gyerekkorom nélkülözése egy életre bevésődött a zsigereimbe, szinte kenyéren és szalonnán nőttünk fel.

Ma sem élek tékozlóan. Mindig mindennek megnézem az árát" - idézi a Blikk az énekesnőt, akinek édesanyja hatalmas támasza volt az életében, mindig biztatta és segítette őt az énekesnői karrierjében is. Szűcs Judith elárulta, hogy eredetileg fodrászként dolgozott, még karrierje kezdetén is, míg meg nem nyerte az 1972-es Ki mit tud?-ot.