Ijesztő dolgot közölt a személyzet a repülés előtt az utassal, majd jött egy abszurd fordulat

repülés, repülő, utasok, repülőtér
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP
Vágólapra másolva!
Először azt mondták neki, becsekkolásnál, hogy ő már fenn van a gépen. Utána újabb váratlan dolog történt.
Vágólapra másolva!

Egy Mark Garland nevű férfi a londoni Heathrow repülőtéren éppen a thaiföldi Bangkokba tartó járatra jelentkezett be, amikor a személyzet közölte vele, hogy valójában már becsekkolt és fenn van a gépen. Ekkor 40 percnyi zűrzavar következett, de a személyzet végül rájött, hogy két Mark Garland van a járaton. 

Az Unilad híre szerint nemcsak, hogy ugyanaz a két férfi neve, ugyanonnan ugyanarra a helyre repültek, de egymás mellé is kaptak helyet - ráadásul hasonló korúak, hasonlítanak is egymásra. Volt tehát miről beszélgetniük a repülőjáraton, különösen azután, hogy kiderült, hogy Angliában mindössze 15 mérföldre laknak egymástól.