Fodor Zsókát megviselte a botrány, súlyos beteg lett

Fodor Zsóka
Fotó: Polyák Attila - Origo
Vágólapra másolva!
Fodor Zsóka és Várkonyi András még februárban veszett össze. A színész emberileg csalódott sorozatbeli feleségében, amit többször is hangoztatott a médiában. Zsókát az elhangzottak nem csak lelkileg, hanem testileg is megviselték, ugyanis azóta súlyos beteg.
Vágólapra másolva!

Mint ismert, Fodor Zsóka és Várkonyi András négy évtizedet dolgozott együtt, ám úgy tűnik, nemcsak a közös munka, hanem a köztük lévő szoros baráti kapcsolat is végérvényesen megszakadt. A konfliktus Várkonyi András nyilatkozatával kezdődött, aki azt állította, hogy néhány hónapja a színésznő nem ment el egy közös fellépésükre, hiába várt rá ő és a nézők is: emiatt egyfelől nagyot csalódott benne, másrészt anyagi kár is érte. 

A történtekről az újságból értesült Zsóka, aki sérelmezte, hogy kollégája ilyeneket állít róla, majd hozzátette, hogy nem lát arra esélyt, hogy tisztázzák a problémát.

Nagyon rosszul esett ez az egész, mondhatni, kaptam egy gyomrost tőle.

 Andrisban vannak tüskék, de hogy mik, az maradjon a mi titkunk. Nem haragszom rá, inkább csodálkozom. Szeretnék a jövőben is csak a szép közös élményeinkre emlékezni" - mondta akkor.

Azóta eltelt pár hét, azonban a színésznőt nem csak lelkileg, de testileg is megviseli a feszült helyzet A sok stressz miatt a vérnyomása is magas lett, és úgy érzi 40 év barátság után nem ezt érdemelte. 

Idegileg elég rossz állapotban vagyok. Az orvosnőmmel elég szoros a kapcsolatom Amit ő csinált, az eléggé mellbevágott. 

Azóta magas, 170-es a vérnyomásom, remeg kezem, lábam, mert ez hitelrontás. 

Ha valami baja van velem, ami tudom, hogy van, mert mindig mindenki visszamond. Ezen gondolkozzon el az Andris, mert mindent tudok, amit rólam mond a hátam mögött. Nem beszéltünk azóta sem, és valószínű nem is fogunk, mert miről... Nagyon fáj. Úgy érzem nem érdemeltem meg tőle" - fejtette ki a Kiskegyednek.