Évtizedes titok derült ki a magyar zenészről

Zuber Krisztián Inti
Inti Costa Ricában
Vágólapra másolva!
Származásáról mesélt Zuber Krisztián, a TNT-ből ismert Inti.
Vágólapra másolva!

A TNT-s Inti, Zuber Krisztián (aki egy ideig a volt pornós Aleska Diamond barátja is volt) sokakat meglephetett egy friss interjúban: elárulta ugyanis, hogy félig Costa Rica-i, csak az édesapja magyar.

"Anyu egy Costa Rica-i kis faluból származik, és 18 évesen megnyert egy ösztöndíjat, ami a Szovjetunióba szólt. Pár nappal azelőtt, hogy elindult volna, kapott egy táviratot, hogy betelt a létszám azon a főiskolán, úgyhogy átirányították Magyarországra. 

Úgy szállt fel a repülőre, hogy nem tudta, mi ez az ország"

– mesélte Kembe Sorel podcastjében Inti.

"Itt ismerkedtek meg Pesten, mert amúgy apu győri volt. Abban az időben az volt a rendszer, hogy ha egy élsportolót, aki vidéken játszik, elvisznek katonának, akkor automatikusan a Honvédban kell játszania. Éppen akkor Budapesten játszott, és itt ismerkedtek meg anyuval. Én még Pesten születtem, bölcsődébe is ide jártam, de óvodába már Győrbe, mert akkor vissza tudtak menni" – idézte Intit a Bors.