A világ legszebb női: az első szépségkirálynő mindenkit megdöbbentett, más csak két percig volt Miss Universe

Pia Alonzo Wurtzbach háromszor indult a Miss Universe-en, 2015-ben nyert
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
A négy nagy, világszerte ismert szépségverseny közül a Miss World győztesét a hétvégén választották meg, a Miss Universe pedig szeptember 28-án lesz Mexikóban. Melyik ország adta eddig a legtöbb Miss Universe-győztest, hányféle korona volt, mely uralkodóház adta kölcsönbe az első koronát? Melyik világversenyen lett második Kulcsár Edina és miképp történhetett, hogy valaki csak két percig volt szépségkirálynő?
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, idén már a 71. alkalommal választották meg a Miss World győztesét, a Mumbaiban rendezett döntőn Hacsi Boglárka is részt vett. A magyar versenyző nagyon büszke, hogy Magyarország Szépeként képviselhette hazánkat. Az eseményen a cseh Krystyna Pyszkova lett a 71. Miss World, az ő fejére került a korona, az első udvarhölgy pedig Yasmina Zaytoun lett Libanonból. Itt talál képeket a szépségekről. 

A Miss Worldhöz hasonlóan nagy hagyományai vannak a Miss Universe-választásnak. Utóbbit 1952-ben alapította tisztán kereskedelmi célból a kaliforniai Pacific Knitting Mills, a Catalina Swimwear fürdőruha reklámozására. Természetesen szépségversenyek voltak korábban is: érdekesség, hogy a Pacific Knitting Mills által szponzorált Miss America győztese, Yolanda Betbeze nem volt hajlandó a cég fürdőruhamodellje lenni, ezért indította el a vállalat a Miss USA szépségversenyt. Itt egy felvétel az első Miss Universe-ről:

A Miss USA adta utána a Miss Universe amerikai indulóját. Az első ilyen versenyt a New York-i Jackie Loughery nyerte 1952-ben, míg a történelem első Miss Universe címét ugyanebben az évben a finn Armi Kuusela nyerte el. A Miss Universe mára a “Big Four”, a négy nagy egyike: további hasonló szépségversenyek a Miss World (amelyen a napokban Hacsi Boglárka versengett), a Miss International és a Miss Earth. 

Az első Miss Universe-győztes 

Armi Helena Kuusela 17 évesen állítólag nem is tervezett indulni a finn országos versenyen, de középiskolás szobatársának édesanyja nevezte, tehát szinte véletlen, hogy a neve fennmaradt: a finn megnyerése után utazhatott az USA-ba, ő lett az első Miss Universe-győztes.  

A finn versenyző 165 centiméter magas volt, klasszikus kékszemű, szőke szépségnek számított, hatgyerekes családból származott. Nővérével repült az Egyesült Államokba, a 1952. június 28-án megrendezett szépségversenyen pedig harminc versenyző közül őt választották legszebbnek. Nyereményként kapott egy új autót, egy hosszútávú filmszerződést a Universaltól és a Miss Universe szervezet jószolgálati nagykövete is lett. 

Kuusela röviddel később szerelmes lett egy fülöp-szigeteki üzletemberbe, így nem sokkal a következő Miss Universe-választás előtt lemondott a koronáról, és 1953. májusában Tokióban feleségül ment a férfihoz. Hawaiin töltötték a nászútjukat, majd bejárták az Egyesült Államokat és Európát, végül Manilában telepedtek le.  

A Miss Universe és a Miss World közötti különbség 

A Miss Universe, mint márka, a Miss USA és a  Miss Teen USA mellett a JKN Global Group és a Legacy Holding Group USA Inc. tulajdonában van. A zsűrizés, lebonyolítás más kissé: előbbiben van fürdőruhás vonulás, utóbbiban nincs. A Miss Worldre a Magyarország Szépe verseny győztese mehet, Sarka Kata és Rogán-Gaál Cecília versenyigazgatók és jogtulajdonosok itt meséltek hosszabban az Origónak. 

Miss Universe, nemzetközi szépségverseny, MissUniverse1954, MissUniverse
Miss Universe 1954-ben 
Fotó: NY Daily News Archive via Getty Images/Charles Payne

További különbség, hogy a Miss Universe valamivel népszerűbb Latin-Amerikában, az Egyesült Államokban, Kanadában és a Fülöp-szigeteken. Az Egyesült Királyságban létrehozott Miss World Európában, Ázsiában és Afrikában ismertebb, mint írtuk, a Magyarország Szépét megnyerő versenyző ezen indul minden évben. Utóbbi márka egyik hazai reklámarca Kulcsár Edina, aki 2014-ben lett Miss World Hungary, majd hazai győzelme után második helyezést ért el a Miss World világversenyen Londonban, ahol a Queen of Europe címet is elnyerte.  

Kinél van a Miss Universe korona? 

A jelenlegi Miss Universe a nicaraguai Sheynnis Palacios, akit 2023. november 18-án, szombaton koronáztak meg San Salvadorban. 2022-ben R'Bonney Nola Gabriel (USA) nyert, egy évvel korábban az indiai Harnaaz Sandhu, előtte pedig mexikói és dél-afrikai győztest avattak. 

A cikk sok képpel és érdekességgel folytatódik, lapozzon!