Nagy bejelentést tett Kulcsár Edina és G.w.M

G.w.M és Kulcsár Edina
Fotó: G.w.M Instagram
Vágólapra másolva!
Az utóbbi hetekben óriási találgatások mentek azzal kapcsolatban, hogy a házaspár ismét gyermekáldás előtt áll-e. Most azonban Kulcsár Edina és G.w.M alaposan felkavarta az állóvizet a bejelentésükkel.
Vágólapra másolva!

Kulcsár Edina és G.w.M egy várva várt bejelentéssel lepte meg a rajongókat, ugyanis a házaspár végre megszólalt a második, közös gyermekükről. Már hetek óta mentek a találgatások az interneten azzal kapcsolatban, hogy a szépségkirálynő ismét várandós lehet, azonban ők eddig kerülték a témát. Most azonban

elérkezettnek látták az időt, hogy végre a rajongókkal is megosszák a nagy hírt 

- írta a Ripost.

A háromgyermekes édesanya eddig több utalást is tett arra, hogy úton lehet a negyedik, G.w.M-mel pedig a második közös gyermeke. Ismét bő ruhákban kezdett járni, sőt a rajongók szerint kismama felsőket hord a szépségkirálynő. De ez még nem minden, ugyanis Edinához is eljutottak a találgatások, amelyeket egy olyan fotóval válaszolt meg, melyen 

egy görögdinnyét fog a hasához „baby” felirattal.

Bár sokak szerint ez csak egy médiahack, hogy a házaspár felhívja magára a figyelmet, azonban akadnak olyanok is, akik szinte 100%-ig biztosak abban, hogy úton van a legkisebb trónörökös.