Lezárták Harry és Meghan Markle rendőrségi ügyét

Vágólapra másolva!
Tavaly májusban majdnem megismétlődött Diana hercegné tragédiája, amikor a kisebbik fiát, Harry herceget és feleségét, Meghan Markle-t lesifotósok üldözték órákon keresztül, és ezzel veszélybe sodorták őket.
Vágólapra másolva!

A páros egy taxival menekült egy nyilvános esemény után, és a kocsiban ült Meghan édesanyja, Doria Ragland is. Az áldozatok és a taxisofőr vallomása alapján 

két órán keresztül olyan durva üldözés folyt utánuk, hogy többször majdnem balesetet szenvedtek az incidens során.

 Most záródott le a rendőrségi vizsgálat az ügy kapcsán.

A Daily Star arról számolt be, hogy a New York-i Rendőrkapitányság titkosszolgálati főnöke megerősítette: alaposan kivizsgálták az esetet, és valóban életveszélyben volt a hercegi páros az üldözés során.

"Az egyének oly módon kezelték a járműveiket, robogóikat, és kerékpárjaikat, hogy az arra kényszerítette a biztonsági csapatot – amely között utazott a páros is taxival – hogy több alkalommal is kitérő manővereket tegyenek, és körkörös útvonalon hajtsanak tovább, hogy ezzel elkerüljék az üldöző járművekkel való karambolt" – idézte a rendőrség friss bejelentését a lap. Az ügyben két újságírót is letartóztattak gondatlan veszélyeztetés miatt - írja a Bors.