Jennifer Lopez soha nem hallott titkot árult el a házasságáról

Jennifer Lopez, Ben Affleck
Vágólapra másolva!
Jennifer Lopez 2021-ben ismét megtalálta a boldogságot Ben Affleck oldalán, 2022-ben pedig össze is házasodtak. Az énekesnő most először osztott meg titkot a házasságáról.
Vágólapra másolva!

Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata mesébe illő. A 2000-es évek elején alkottak először egy párt, azonban eljegyzésüket 2003-ban felbontották, majd 2004-ben szakítottak. Eltelt közel 20 év, majd 2021-ben bejelentették, hogy ismét egymásra találtak. 2022 július 16-án Las Vegas aprócska kápolnájában titokban mondták ki a boldogító igent, azóta pedig sugárzik róluk a boldogság. 

Az énekesnő nemrég elárulta, hogy miért kellett évekig várni arra, hogy ismét egy pár legyenek.

"Nagyon nehéz volt elengedni valakit, akit igazán szeretsz. Belátom, hogy min a kettőnknek fejlődnünk kellett, és más dolgokat kellett kipróbálnunk. Mindketten más irányba mentünk tovább, új kapcsolataink lettek, és gyerekeink születtek. De én valahogy mindig úgy gondoltam, hogy ő volt az igazi, és ez így volt akkor is, amikor több év után újra találkoztunk" - fejtette ki a The Kyle And Jackie O Show-ban.

Jennifer Lopez kifejtette azt is, hogy a gyerekvállalás jobb emberré tette, Marc Anthonyval kötött házassága alatt pedig önmagát is jobban megismerte, magabiztosabb, és céltudatosabb lett - írja a Daily Mail